Miből fedezik majd az előrehozott nyugdíjakat?

Az MSZP üdvözli azt a kezdeményezést, hogy a nők negyven évnyi szolgálati idő után elmehessenek nyugdíjba, de nem látják, hogy a kormány ezt a változtatást milyen forrásokból fedezné � mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Korózs Lajos.

Az MSZP elnökségi tagja azt mondta, hogy az elmúlt években augusztus közepe táján már lehetett látni a következő évi büdzsé főszámait. Véleménye szerint ha szeptemberben benyújtják a főszámokat, kiderül, hogy van-e pénz a kezdeményezésre.

Egyúttal leszögezte, hogy a szocialisták azt szeretnék, hogy mindenki annyi nyugdíjat kapjon, amennyiből tisztességesen meg tud élni és a nyugdíj ne csak a szolgálati idő hosszát, de a nyugdíjas korábbi, járulékköteles jövedelmének nagyságát is tükrözze.

Kijelentette: nem akarnak nyomorgó és a szociális segélyért sorban álló asszonyokat és azt sem szeretnék, ha mások fizetnék meg a korai nyugdíjazás költségeit. Leszögezte, azt sem szeretnék, ha a nyugdíjasok kárára történne a változtatás.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy körülbelül évente 8-9 ezer nő válhat jogosulttá arra, hogy 40 év szolgálati idővel nyugdíjba mehessen, ami tízmilliárd forintos nagyságrendű éves kiadást jelenthet.



Forrás: MTI