Felére csökkent a szakemberhiány Debrecenben

Hiányszakmákban felére csökkentette a szakemberhiányt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC); az egészségügyi ellátás humánerőforrásának fejlesztésére 48 millió forint európai uniós támogatást nyertek pályázaton - jelentette be Paragh György, a DEOEC elnöke szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Hozzátette: az orvoscentrumban jelenleg folyó mintegy 15 milliárd forintos infrastrukturális és műszerberuházások csak akkor lehetnek eredményesek, ha megfelelő humánerőforrás is rendelkezésre áll.

A mostani támogatás kilenc intézetben ad lehetőséget hiányszakmákban álláshelyek betöltésére - tette hozzá a professzor.

Nádházy Zsolt, a beruházási program vezetője közölte: a 2010. májusától 2012. augusztus végéig tartó projekt több mint 48 millió forint vissza nem térítendő támogatással az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában valósul meg.

A projekt kilenc új álláshely létrehozását teszi lehetővé két évre. A DEOEC a program keretében vállalta, hogy legalább ugyanennyi ideig biztosítja a finanszírozást, s tovább foglalkoztatja az alkalmazottakat - tette hozzá.

A program keretében a klasszikus hiányszakmákhoz tartozó területeken - pszichiátria, rehabilitáció, gyermek intenzív ellátás, patológia és kórházhigiéné - szakorvosok, szakápolók, szakasszisztensek és gyógytornászok alkalmazására nyílik lehetőség - ismertette a részleteket a programvezető.

Forrás: MTI