Ha a statisztikákat veszem alapul, megdöbbentő, mennyire kevés nő vállalja huszonévesen egy gyermek felnevelését. Elgondolkodtató, hogy a legszebb, legideálisabb kor, nem vonzó egy „új” élet megalapozásához. Ahogy annyi minden, így a családalapítás is kitolódik, egészen a negyvenes évekig.

Veszélyes-e a negyedik X-ben szülni?

A kismamák egyik kedvelt internetes lapja azt írja, amikor eljön az idő családot alapítani azt úgyis megérzi minden nő. Ekkor pedig nem számít, hány darab X szerepel az életkorban. Nőgyógyászok és házi orvosok szakértelme azonban nélkülözhetetlen ebben az időszakban, ha pedig a „korhatár” felett vállalunk gyermeket, akkor még fokozottabb figyelmet igényel a terhes nő személye.

Ma már számos vizsgálat áll rendelkezésünkre, hogy a jövőnk "biztos lábakon álljon "majd. Genetikai vizsgálatok, a leendő gyermek kromoszóma számának ellenőrzése, s felsorolni is nehéz lenne egy vérvétel során, mennyi úton elindulnak az orvosok, hogy kiderítsék minden rendben zajlik-e „odabent”?

És a huszadik X miért lett „nem”?

Valahol a 90’es évek elején megrekedt a népességünk növekedése. Fiatalok tucatjai nem akarnak babát, sőt még férjet vagy feleséget sem a házhoz. Szociológiai és pszichológiai magyarázata egyaránt van ennek az éppen „nem” korszakát élő társadalmunknak.

Ahogy az átlagéletkor csökken, vele együtt úgy növekszik a munkanélküliség, az egzisztencia hiányától való félelem.

A másik probléma a fiatal generáció körében, hogy nincsenek előttük jól látható, élesen elkülönülő női-férfi szerepek. Mióta pedig a munkaerőpiac szerves részei lettünk mi nők is, azóta többször átrágjuk magunkat az akarunk-e, s ha igen most vagy egy jól felépített karrier után gyermeket vállalni? Van-e elég pénzük? Elég időnk? S legfőképpen rátermettségünk, hozzákezdeni a baba projekthez?

Megoldások kellenek!

Ha visszatekintünk az elmúlt évek választási kampányaira, szinte minden esetben láthatunk kapcsolódási pontokat, méghozzá a családok segítése területén. Aztán ezek vagy megvalósulnak, vagy tiszavirágéletet élnek, s míg tart a felhajtás ezek is ott lebegnek az éterben, majd ha minden elmúlik, ők is a porba hullnak.

Kormányt követnek kormányok, elnököt elnökök, de elgondolkodtató, hogy azért nem akarunk családot, mert félünk, hogy nem lesz miből eltartani őket. A három gyerekeseket segítik a kormány intézkedései, mint például az ingyenes étkeztetés az iskolában, a tankönyv- és gázár támogatás, s még lehetne sorolni.

De mi a helyzet az egy vagy két gyermeket nevelő szülőkkel? Ők kiesnek a támogatási rendszerek kegyeiből! Értjük mi a szociológiai okokat, hogy így akarnak ösztönözni minket, legyünk nagycsaládosok, de ha jobban belegondolunk, 2010-ben a többség sajnos családos sem akar lenni.

A másik sarkalatos pont, hogy a béreink nem igazodnak a kiadásainkhoz. S ha ehhez, még gyerekruhákat, mini cipőket, pelenkákat, tápszereket, babakocsikat és egyéb nélkülözhetetlen kellékeket is hozzá kell adjunk. Az elején említett anyai ösztönöket azonnal háttérbe szorítja a megfontolásra beprogramozott józan ész.

Gazdagnak lenni nem mindig pénzben értendő, de kifizetni a fizetni valókat, sajnos annál inkább bankókban mérendő!