MSZP: a Fidesz ott tesz keresztbe a munkavállalóknak, ahol lehet

A Fidesz, amikor csak teheti ráront a munkavállalókra, a munkájukból élőkre - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken, sajtótájékoztatón a kormány új adópolitikájáról.

A politikus kifejtette, akár alkalmazott valaki, akár vállalkozó kevesebb pénzhez jut majd az új koncepció révén, és ez a rendszer a milliomosoknak kedvez majd.

Török Zsolt úgy vélte, ha azt a tervezetet fogadják el, amit Orbán Viktor miniszterelnök a hét elején bejelentett, akkor 15-20 minimálbéren dolgozó fogja megfizetni azt, hogy aki most milliókat keres, annak 180-190 ezer forinttal több legyen.

"Nem igazságos és a józan ész szabályaival is ellentétes ez a tervezet" - fogalmazott a szocialista politikus.

A minimálbér megadóztatásával pedig az lesz a probléma - folytatta Török Zsolt -, hogy annak mértékét emelni kell majd, azonban az emelt minimálbért a vállalkozásoknak kell kitermelnie. Ez az elképzelés nem fogja növelni a munkahelyek számát Magyarországon - vélte a politikus.
A bértömegcsökkentéssel kapcsolatban a képviselő megjegyezte, ha ez az intézkedés nem csak az államigazgatásban dolgozókra vonatkozik, akkor igazságos-e, ha mondjuk a BKV munkavállalóit vagy más állami vállalatot is érint.

Török Zsolt annak a véleményének adott hangot, hogy a Fidesz adópolitikája semmibe veszi a munkavállalói érdekeket, és nyíltan hadat üzen a munkavállalóknak és a kisvállalkozóknak - mondta a politikus, hozzátéve, hogy az kormány új adópolitikai koncepciója egy kapkodva összedobott munkaanyag, amelyet minden nap korrigálni kell.

"Lovasberényből nem látszik, hogyan működik Magyarország" - fogalmazott, hozzátéve, a Fidesz egyre hiteltelenebb, mert úgy tűnik, hogy az őszi önkormányzati választásokig már nem nagyon tudják eltitkolni az igazi intézkedéseket.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy ez látszik a gyes időtartamának 2012-től három évre történő visszaállításánál is, hiszen a választások előtt a Fidesz azonnali intézkedésként ígérte meg a gyes visszaállítását három évre, most pedig csak 2012-től tesz erre javaslatot. Úgy tűnik - mondta - , a Fidesz kihátrál korábbi ígéretei mögül.

Török Zsolt megjegyezte: a "plusz egy év" finanszírozási lehetőségét sem látja a költségvetésben.

Megjegyezte, számos szakértői dokumentum vázolja azt, hogy a gyermekvállalási kedv nem elsősorban a gyes és családi pótlék mértékén és hosszán múlik. A családok elsősorban a lakhatást és a munkahelyre történő visszatérést tartják elsődlegesnek a gyermekvállalásnál, és bár a gyes és a családi pótlék fontos tényező, de annak emelése vagy időben kitolása nem jelent azonnali gyermekszám-emelkedést.
Forrás: MTI