Kovács Kati számával robbant Christina Aguilera új albuma

Christina Aguilera kedden jelentette meg új albumát Bionic címen, amely 2006 óta az első, új számokat tartalmazó lemeze. A korongon található zenék közül az egyik, Kovács Kati Add már, Uram az esőt! című dalát használta fel zenei alapnak.

Az új album Woohoo című számának társszerzői az amerikai énekesnő mellett Jamal Jones, Ester Dean és Claude Kelly. A szerzők Kovács Kati híres, 1972-ben táncdalfesztivál díjas zenéjét használták fel arra, hogy zenei alapul szolgáljon a Woohoo-nak.

A Kovács Kati dal szövegét Szenes Iván írta, zenéjét pedig Koncz Tibor. Az Add már, Uram az eső kislemezen jelent meg 1972-ben, amelyen az Aranyhídon mentem című szám is megtalálható.

A most újból előkerült Kovács Kati dalt a táncdalfesztivált követő évben kiadták az egykori NDK-ban is Wind, komm, bring den Regen her címmel, volt egy csehszlovák feldolgozása is, és a magyar énekesnő angol nyelven is előadta.

A kiváló magyar énekes mostanában a Qualitons nevű zenekarral együtt lép fel, a fellépéseken szokták játszani az Add már, Uram az esőt! is.

A húszas évein járó Christina Aguilera már sokszor szerepelt a slágerlisták élén, egy ideje azonban nem hallatott magáról. Valószínű azonban, hogy Bionic albumával újból a toplistákat fogja ostromolni.
 

Forrás: Blikk/HirExtra