Két új vezetető lesz az Operában?

Osztrák közlés szerint Ioan Holender, a bécsi Staatsoper nemrég távozott igazgatója lehet a Magyar Állami Operaház igazgatója és magával hozhatja Budapestre Harangozó Gyulát, a bécsi opera eddigi balettigazgatóját.

Az APA osztrák hírügynökség az Österreich című bulvárlapra hivatkozva adta közzé az információt pénteken. A lap információi szerint Holender pénteken találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
Az MTI megkeresésére a Magyar Állami Operaháznál, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kulturális államtitkárságánál egyelőre nem kívánták kommentálni az osztrák hírt.

Ioan Holender visszafogottan és röviden reagált. Mint elmondta, bár "érdekelné az együttműködés, egyelőre semmit sem konkretizáltak". Harangozó Gyulát az APA nem tudta megszólaltani az ügyben.
Az Österreich úgy tudja, hogy Holender már a következő évad programjával is foglalkozna. Mint írták, elképzelése az, hogy az őt most felváltó új bécsi vezetés - Franz Welser-Möst világhírű karmester, zeneigazgató és a Dominique Meyer intendáns - számára erős konkurenciát teremtsen Budapesten. Ioan Holender a hír szerint azt tervezi, hogy a Bécsben szintén most leköszönő balettigazgatót, a magyar Harangozó Gyulát hozza magával Budapestre.

A romániai születésű, egykor bariton énekesként feltűnt Ioan Holender csaknem húsz évig igazgatta a bécsi dalszínházat, Harangozó Gyula - a híres magyar koreográfus, Harangozó Gyula fia - pedig tíz évet szolgált Bécsben, miután előzőleg öt évig volt a budapesti társulat igazgatója.

Vass Lajos főigazgatói kinevezése 2012-ig szól a Magyar Állami Operaház élén. A jelenlegi vezető egyébként 2010 szeptemberi hatállyal újabb öt évre Keveházi Gábort nevezte ki balettigazgatónak.
Forrás: MTI