Árvíz: a rendőri erőket kivonják a védekezésből

Kivonják a rendőri erőket a Borsod megyei árvízi védekezésből, de a más megyei kapitányságokról átvezényeltek közül több százan az árvíz sújtotta településeken maradnak közrendvédelmi feladatok ellátására - tájékoztatta az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője szerdán az MTI-t.

Dobson Tibor közlése szerint a Sajó, a Hernád és a Bódva menti településeken a tűzoltók, a katonák és a vízügyi szakemberek, valamint a lakosság és az önkéntesek tovább dolgoznak a gátak mellett, és segítenek a károk felszámolásában.

A szóvivő azt mondta: a folyók apadásával több településen már szivattyúzzák a vizet az árkokból és a pincékből, ezután fertőtlenítenek, majd felmérik az épületek állapotát. A kárfelmérés csak ezek után kezdődhet meg, de hogy kikor, arra még nem tudott választ adni.

Közlése szerint kisebb konfliktusok alakultak ki a szivattyúzást végző tűzoltók és a lakosok között, mert a helyiek azt sérelmezték, hogy először nem a lakások alatti pincékből, hanem az árkokból szivattyúznak. Mint a szóvivő elmondta, ha nem így járnának el, akkor nem lenne hová vezetni a vizet.
Bakondi György, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos korábban azt mondta, a rendőri állomány húsz százalékát vetették be az árvízi védekezésre.

Kedd este nyolc órától elsőként a pénzügyőrség erőit vonták ki a védekezésből.
Forrás: MTI