Mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Zagyván

A jásztelki vésztározó mentén húzódó gátszakasz kivételével hétfőn reggel a Zagyván másodfokúra mérsékelte az árvízvédelmi készültséget a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) - közölte az MTI-vel a szervezet vezetője.

Lovas Attila elmondta: a harmadfokú készültséget a folyó apadó vízállására miatt hétfőn reggel hat órakor oldották fel a Zagyva jobb és bal partján, Jászberény és Újszász között, Jászteleknél azonban a szükségtározó megnyitásakor átvágott fővédvonal miatt továbbra is harmadfokú készültséget tart fenn az igazgatóság.

Ugyancsak hétfőn reggel másodfokúra emelték a készültséget a Tisza-tó körül. Így a Köti-kövízig területén jelenleg 269 kilométeren elsőfokú, 272 kilométeren pedig másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Kiskörén vasárnap délelőtt a tiszai árhullám levonulásának elősegítésére megnyitották a hullámtéri duzzasztóművet.

A Tisza árhulláma jelenleg Tiszabercel térségében tetőzik. A hétfőn reggel mért vízállás Vásárosnaménynál 595 centiméter, apadó, Tokajnál 783 centiméter, áradó, Kisköre-alsónál 753 centiméter, áradó, Szolnoknál 688 centiméter, áradó, Tiszaugnál 537 centiméter, áradó volt.

A Hármas-Körös vízállása hétfőn reggel Szarvasnál 608 centiméter, áradó volt. A tetőzés itt 620 centiméter körüli értékkel a korábban vártnál egy nappal hamarabb, kedden várható.

Vasárnap reggel óta a Tisza vízgyűjtőjén egyes csapadékgócokban 20-30 milliméter eső esett. A meteorológiai előrejelzések alapján kedd reggelig a folyó felső szakaszán területi átlagban is 15 milliméter feletti csapadékmennyiség valószínű.

A belvíz elleni védekezés továbbra is a Köti-kövízig szinte teljes működési területét érinti, ám a szivattyútelepek folyamatos működésének és az eddigieknél kedvezőbb időjárásnak köszönhetően kis mértékben, mintegy 400 hektárral csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága. A befogadókba eddig átemelt vízmennyiség megközelíti a 20 millió köbmétert. Az ár- és belvízvédelmi munkákban az elmúlt 24 órában összesen 535 ember vett részt.
Forrás: MTI