Befejezték a védekezést Edelényben

A Bódva apadásának és a csapadékmentes időszaknak köszönhetően több árvízi védekező egység is hazaindult, befejezte a munkát a Borsod megyei Edelényben.

Az ózdi, a mezőkövesdi, a nyíregyházi tűzoltók, valamint az Alsó- és a Felső-tiszai vízügyi igazgatóságok munkatársai is hazatértek a borsodi településről, ahol napok óta dolgoztak a Bódva rekordvízállása miatt átázott töltéseken.

Molnár Oszkár, a település független polgármestere az MTI-nek a helyszínen azt mondta: jelenleg a szennyvízzel küzdenek, vélhetően az árhullám által megemelkedett talajvíz nyomja vissza az utcákba mindezt, több helyen megsérült a szennyvízhálózat.

Szippantós autókkal próbálják megoldani a problémát, több-kevesebb sikerrel. A Bódva vízszintje csökken, a korábban elöntött területeken továbbra is fertőtlenítenek. A gátak mentén figyelőszolgálatot tartanak fenn, mert a vízállás még mindig elég magas.

A város árvízkárosultjainak már hétfőn elkezdték kiosztani a kapott adományokat: tartós élelmiszert, fertőtlenítőt. Az ingatlanokban, épületekben, lakóházakban keletkezett károk mértékéről egyelőre nincs pontos adata, de a polgármester úgy fogalmazott: a Bódva által elöntött házak, porták állapota sok helyen tragikus.
Forrás: MTI