Fico beszólt a görögöknek

Robert Fico szerint Szlovákia nem ír alá biankó csekket Görögországnak, s csak az után hajlandó megfelelő garanciák mellett kölcsönt nyújtani, ha a görögök teljesítik "házi feladatukat".

"Szlovákia részt kíván venni Görögország megsegítésében, de nagyon pontosan meghatározott feltételek mellett" - jelentette ki a szlovák kormányfő Pozsonyban.

"Biankó csekket nem írunk alá. Először szeretnénk látni, hogy Görögország teljesíti házi feladatát" - szögezte le Fico. Aláhúzta: az Európai Unió megtette ígéretét, most Görögországon a sor, hogy lépjen, s a görög parlament meghozza a szükséges törvényeket.

"Nem Görögországért, hanem a szlovák állampolgárokért harcolunk" - állította Fico, aki szerint a helyzet nagyon komoly.

Ismételten azt hangsúlyozta, hogy személyesen nem hisz a görögöknek. "Nem hiszek a görögöknek, ha nem alkalmazkodnak a reális gazdasági helyzethez, akkor semmiféle kölcsönt nem nyújtunk" - mondta a miniszterelnök.

A nyilvánosságra hozott információk szerint Szlovákiának mintegy 816 millió eurós kölcsönt kellene nyújtania Görögországnak. A szlovák közvélemény és a politikai pártok nagy része - köztük a két kisebb koalíciós partner is - ellenzi a kölcsönnyújtást, így Fico néhány héttel a szlovákiai parlamenti választás előtt nagy nyomás alatt, kellemetlen helyzetben van.
Forrás: MTI