Mi az Úristent csinál az OVB?

Az Országos Választási Bizottság (OVB) döntése értelmében a kampánycsend addig tart, amíg a számukra kijelölt körzetekben többszázas sorokban várakozó, lakóhelyüktől távol szavazók is leadták a voksukat. Az OVB határozata lehet jogszerű, de ettől még egy botrány.

A mostani választásokkor először életbe lépő új rendelkezés alapján a lakóhelyüktől távol szavazók kijelölt szavazókerületekben adhatják le voksaikat. A feltorlódó sazvazók miatt az OVB meghosszabította a kampánycsendet, jelen helyzet szerint úgy fél háromkor lehetnek majd eredmények.

A választás után valószínűleg körülbelül mindenki meg fogja óvni az eredményt, és innentől kezdve a jogászoké lesz a feladat, hogy kiderítsék, az OVB határozata, amely a törvényben meghatározott este 7 órán túl tolta ki a kampánycsendet, jogszerű volt-e.

A kampánycsend miatt ugyanis, noha a szavazók túlnyomó többsége leadta a voksát, semmilyen hivatalos szerv vagy médium nem közölheti az eddigi adatokat. Egyedül a pártoknak lehet valami fogalmuk az eredményekről, mert a delegáltjaik állandóan informálják őket, hivatalosan azonban semmilyen médium nem adhat ki részeredményeket.

Az OVB döntése olyannyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy azzal még csak nem is törődnek, hogy a mobiltelefon és az internet korában bárki bárhol azonnal hozzájuthat a híresztelt adatokhoz. A kampánycsendnek innentől annyi.

A választási eredményre váró állampolgárok azonban, akármennyire előrehaladott is a feldolgozottság, az országos médiumok helyett mindössze a mandiner.hu-n tájékozódhatnak, ugyanis ez az egyetlen orgánum, amelyiknek valahonnnan pontos információik vannak.

Botrány. Közröhej. Az OVB monnyon le!