Féltékeny volt, és megölte: 15 év

Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság csütörtökön első fokon azt a férfit, aki a vád szerint különös kegyetlenséggel megölte a barátnőjét Kalocsán. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a védő enyhítésért nyújtott be fellebbezést.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Somogy Megyei Bíróság döntését és a 41 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek.

A tényállás szerint a vádlott egy somogysámsoni vályogházban élt élettársával, otthonukba 2009 márciusában befogadtak egy férfit, a későbbi sértettet. A vádlott ittas állapotban élettársát és a náluk lakó ismerősét is rendszeresen bántalmazta, erről mások is tudomást szereztek.

Tavaly április 13-án a vádlott és a sértett is italozott, aznap az élettárs az éjszakát a szüleinél töltötte. Amikor a vádlott hazament, ismerőse már aludt. Felébresztette őt azzal, hogy kér-e még bort, de a férfi ezt visszautasította.

A vádlott hajnalban felkelt és ismeretlen okból bántalmazni kezdte a még ágyban fekvő sértettet. Olyan kitartóan és kegyetlenül verte a másik férfit, hogy az legalább három sérülést elszenvedett, melyek külön-külön is a halálához vezettek volna. A sértett fél-egy órán belül életét vesztette. Élettelen testét az elkövető az udvarban álló tárolóba húzta, majd szólt a szomszédnak, aki hívta a mentőket.

A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét és a felmentését kérte. Azzal érvelt, hogy valaki más gyilkolt.

A megyei bíróság és az ítélőtábla szerint azonban ő volt a tettes, amit az is bizonyít, hogy a nyomozás során az ügyben senki más közreműködése nem merült fel. Ismert volt a vádlott ittas állapotban tanúsított gátlástalan, agresszív magatartása, s az is, hogy rendszeresen verte a vele egy fedél alatt élőket. Emellett a férfi korábban volt már büntetve emberölési kísérlet miatt.
Forrás: MTI