Hagyó: az ingatlanjaim sorsának semmi köze a BKV-ügyhöz

Hagyó Miklós - közlése szerint - magánéleti döntéseket hozott ingatlanjaival kapcsolatban, ezeknek semmi közük a BKV-ügyekhez, amelyekben áll minden vizsgálat elé.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes - aki kedden nyilatkozott az MTI-nek -, arra a kérdésre, hogy miért pont az elmúlt hónapokban ajándékozta el lányának két ingatlanát és íratta egy másik haszonélvezeti jogát jelenlegi élettársára, illetve adott el két ingatlant, azt válaszolta: magánéleti döntéseket hozott, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Leszögezte, hogy ezeknek semmi köze a BKV-ügyekhez, amelyekben áll minden vizsgálat elé.

Hagyó Miklós aláhúzta: nem gazdasági érdekek miatt lett politikus. Elismerte, hogy vagyonos embernek számít, de - mint mondta - azt nem a politikusi pályafutásának köszönheti, hiszen korábban a gazdaságban tevékenykedett, és az ottani sikereit nem a kapcsolatoknak, nem a privatizációnak, hanem a személyes képességeinek köszönheti.
A politikusi pályán a közösségért való tenni akarás hajtott, személyes mottóm az, amit Olaf Palme volt svéd miniszterelnök mondott: a szociáldemokrácia nem a gazdagság, hanem a szegénység ellen küzd - fogalmazott.

Hagyó Miklós szerint méltatlan, hogy volt élettársát is bele akarják keverni az ügyekbe. Ezzel kapcsolatban leszögezte, gyermeke édesanyjával, akinek 3 százalékos tulajdonrésze van az ő cégében, 2003 óta nem él együtt.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben tervez-e valamilyen újabb lépést ingatlanjaival kapcsolatban, határozott nemmel válaszolt.