Bokros Lajos az elszemtelenedésről beszélt

Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint Magyarországon az ellensúlyok egyensúlya megbomlott és túlságosan is elszemtelenedett a szélsőjobboldali radikalizmus.

A hvg.hu internetes portál kedden tette közzé interjúját a volt pénzügyminiszterrel, aki kifejtette: a jogállamisággal és az érett parlamentáris demokráciával kapcsolatos kérdésekre adandó szabadelvű válaszokat az MDF és az SZDSZ által létrehozott választási együttműködés képviseli és képviselni is fogja.

Azzal kapcsolatban, hogy az MDF megszavazta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítását, Bokros Lajos közölte: az ő véleménye is azonos az MDF-es országgyűlési képviselőkével. Hozzátette: Magyarországon az ellensúlyok egyensúlya megbomlott, és túlságosan is elszemtelenedett a szélsőjobboldali radikalizmus.

Véleménye szerint "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a szólásszabadságot parttalanul és határtalanul értelmezze, mert ezzel mások emberi jogai oly mértékben sérülnek, hogy fölborultak az egészséges egyensúlyok". Mint mondta, Magyarország nem az Egyesült Államok, száz-százötven év múlva lehet, hogy az lesz. Akkor majd el lehet törölni ezt a törvényt - tette hozzá.

Bokros Lajos kifejtette, az iratnyilvánosság híve, mint fogalmazott, akkor is, ha húsz év eltelt a rendszerváltás óta, és akkor is, ha sokan arra hivatkoznak, hogy nemzetbiztonsági érdekek sérülhetnek.

Az interjúban közölte: a mostani MDF álláspontja az, hogy a múlt föltárását meg kell valósítani. Véleménye szerint egy egészséges lelkületű társadalom erkölcsi alapjainak része kell, hogy legyen a múlttal való szembenézés.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje a hvg.hu-nak beszélt arról is, hogy érdemben kell tenni azért, hogy a cigány kisebbség munkához jusson.
Forrás: MTI