Bőhm csodálkozott Hagyón

Bőhm András, a BKV-vizsgálóbizottság tagja számított arra, hogy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes úgy dönt majd, nem megy el a testületi meghallgatására.

A liberális képviselő, aki nemrég kilépett a közgyűlés SZDSZ-frakciójából, a vizsgálóbizottság szerdai ülése előtt nyilatkozott újságíróknak.

Közölte, nem csodálkozott volna azon, ha Hagyó Miklós még a bizottság elé történő meghívásakor mondta volna azt, hogy nem akar részt venni az ülésen. Azon viszont már meglepődött, hogy Hagyó "most hirtelen" így döntött.

Arra a kérdésre, hogy Hagyó távolmaradása nehezíti-e a BKV-s ügyek feltárását, Bőhm András nemmel felelt. Hozzáfűzte: Hagyó Miklós az igazságszolgáltatás munkájában "nyilván" rendelkezésre fog állni.

A bizottság dolga az, hogy a fővárosi önkormányzat rendszerét vizsgálják; ezt a munkájukat a szocialista politikus távolmaradása nem fogja hátráltatni - jegyezte meg.
Hagyó Miklós levélben értesítette a bizottság elnökét, hogy a szerdán mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult testület ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. A volt főpolgármester-helyettes az MTI-nek nyilatkozva megerősítve korábbi közlését, miszerint semmilyen bűncselekményt nem követett el és áll minden független vizsgálat elé.

A politikus egyebek között azt írta az MTI-nek is eljuttatott levelében, hogy a bizottsági eljárásban nem kíván "biodíszletként" szerepelni. Szerinte a bizottság elnöke kedden olyan nyilatkozatot adott a Duna TV-nek, amely "megrendítette a bizottság eljárásának tárgyilagosságába vetett hitét".

György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese, a bizottság elnöke a Duna TV-ben azt mondta: a BKV-botrány egy a kormánytól induló és a közüzemi cégek vezetőségéig, menedzsmentjéig elérő működési modell, amelynek célja a szervezett pénzkimentés.

Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója interjújára hivatkozva azt mondta, Hagyó Miklós neve el is hangzott akkor, amikor a pénzosztásról beszéltek. Ha mindez beigazolódik, akkor az elmúlt húsz évben súlyos tízmilliárdok tűnhettek így el az adófizetők pénzéből - szögezte le György István.

Forrás: MTI