Egymilliárdos fejlesztési csomag

Egymilliárd forinthoz közeli összeget fordít a szabolcs-szatmár-beregi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére a megyei önkormányzat - közölte Seszták Oszkár, a térségi helyhatóság fideszes elnöke hétfőn az MTI-vel.

A pénz több mint harmadát, azaz mintegy 350 millió forintot az önkormányzat tulajdonában lévő, nonprofit gazdasági társaságként működő egészségügyi holding szervezetfejlesztésére költik. Ennek keretében kiépül az az infrastruktúra, amely a három tagkórház központi irányításához szükséges, lehetővé téve például az infokommunikációs, kontrollig és számviteli rendszer egységesítését.

Az elnök tájékoztatása szerint emellett mintegy 200 millió forint jut a kórházak eszközparkjának fejlesztésére, valamint új gépek beszerzésére. Így szeretnék növelni a betegellátás hatékonyságát, amely egyben az intézményeken is segít, hiszen további OEP-bevételekhez juthatnak - tette hozzá.

A forrás kevesebb mint negyedét a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében kiírt pályázatok önerejének finanszírozására kötnék le, a fennmaradó 250 millió forintból pedig a középtávú megtérülést biztosító energetikai és egyéb beruházásokat indítanák el a holding tagkórházaiban. Seszták Oszkár azt is hozzátette: az egymilliárdos intézkedési csomagot a költségvetés terhére lehetetlen megvalósítani, ezért a helyhatóság fejlesztési kötvények kibocsátásából finanszírozza annak költségeit.

Forrás: MTI