Kordának tele van a "hócipője"

A HírExtra Korda Györgyöt, a pókerkeresztapát és táncdalénekest kérdezte az olvasási szokásairól. Jelen írás egy interjúsorozatnak az első tagja, melyben ismert embereket kérdezünk meg olvasásról, könyvekről. Éljen az olvasás!

"Szeretem azokat az írókat, akik érzelmileg meg tudnak rendíteni, amikor egy-egy mondatuktól könnybe lábad a szemem.  "

Hány órát szokott naponta olvasással tölteni?


Ez nagyon sok mindentől függ. A legfontosabb kérdés, hogy szabadnapom van-e, de a fellépések és a közvetítések is befolyásolhatják az olvasással töltött óráimat: ám ha szabadnapom van, akkor majdnem a fél napomat olvasással töltöm.

Reggel mindig elolvasom az újságokat - mondhatni ez a reggeli része -, utána pedig gyakran félbehagyott könyveket olvasok. Nagyon-nagyon sok könyvem van, a könyvtáramban mintegy háromezer könyv kapott helyet, amelyek végigolvasásához három-négy élet is kevés lenne, de természetesen igyekszem.

A következő kérdésem arra vonatkozott volna, hogy könyvet, vagy újságot olvas-e szívesebben. Bár úgy gondolom, hogy mindkettőt kifejezetten szereti. Tévednék?

Nem, nem téved, mindkettőt nagyon szeretem, és fontosnak is tartom. Habár a feleségem internetfüggő, és nem érti, hogy miért veszem meg az újságokat, hiszen az interneten mindent megtalálok, ami engem foglalkoztat. Igaz, de az újságnak van egy olyan varázsa, amit maga az olvasás ad: azt mondják, hogy nagyon érdekes az internetes póker is, de az igazi, asztali pókernek van egy semmihez sem hasonlítható varázsa.

Az újságnak van egy jellegzetes illata, meglehet tapintani, és ez egy nagy előnye az internettel szemben. Az újságok évszázadokon keresztül az informálódásnak az alapját jelentette, szerintem nem lehet egyszerűen leszokni az újságokról, csak az internet kedvéért.

Milyen cikkeket olvas legszívesebben?


Bevallom Önnek, mind a politikával, mind a bulvár dolgokkal tele van a hócipőm. Legszívesebben a sportcikkeket olvasom, abban talán nem mondanak valótlanságokat. Bár az is igaz, nem tudom kiszakítani magamat a valóságból, a sztárokkal foglalkozó hírek is érdekelnek, de főként a külföldieké. Magyarországon azonban összetévesztik a sztárokat a celebekkel: minden jött-ment alakra, aki mögött semmilyen tudás, teljesítmény nincs, ráfogják azt, hogy ő egy sztár. Ez nekem egy kicsit sem szimpatikus.

Ki a kedvenc írója-költője, és miért?

Minden napomból szakítok időt arra, hogy kedvenc költőimtől olvassak. Nagyon sok Radnótit olvasok például, de nagyon nehéz azt mondani valamire, hogy kedvenc. A világirodalomból is vannak kedvenceim, és kifejezetten kedvelem az orosz klasszikusokat, de hozzájuk egy külön hangulat szükségeltetik.

Továbbá szeretem a gyönyörű kalandos dolgokat is, de itt nem feltétlenül egy Vernére gondolok. Nekem egy Dumas, vagy egy Stendhal, vagyis a romantikusan szép dolgok a legkedvesebb olvasmányaim. Korábban szívesen forgattam a háborús könyveket is, Napóleon világa kifejezetten érdekelt. Magyarok közül Mikszáthot és Móriczot nagyon szeretem, minden könyvüket olvastam, és olvasom is: kedvenc írót azonban nem tudok kiemelni. Szeretem azokat az írókat, akik érzelmileg meg tudnak rendíteni, amikor egy-egy mondatuktól könnybe lábad a szemem. Ők a legnagyobb írók.

Habár érintettük a kérdéskört, de Ön szerint van jövője a nyomtatott, papír alapú írásbeliségnek, vagy az internet veszi át ezt a talán még vezetőnek mondható szerepet?

Érdekes kérdés, mert lehet hogyha kihal a mi korosztályunk, a többieket nem fogja érinteni a nyomtatott sajtó: az elektronikus írott sajtó úgy gondolom, átveszi a vezető szerepet a nyomtatott újságoktól. Az újságok lehet hogy elfognak múlni, de úgy gondolom, hogy a könyvet továbbra is könyv formájában fogjuk olvasni. A könyv örök.
A következő interjút Győzikével olvashatják, aki az előzetes várakozásokkal ellentétesen nagyon komoly társadalomkritikát fogalmazott meg.