Orbán buzdította a Fidesz-KDNP-s jelölteket

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség képviselőjelöltjeinek tartott "buzdítást" hétfőn - tudta meg az MTI kedden. A pártelnök-miniszterelnök-jelölt utoljára találkozott a választás előtt a jelöltekkel.

Az MTI a találkozó résztvevőtől úgy tudja: Orbán Viktor a frakciószövetség jelöltjeinek és az ő kampányfőnökeiknek arról beszélt, hogy az emberek által megfogalmazott változás iránti fő igényt a Fidesz-KDNP-nek kell megtestesítenie, s a jelölteknek ezt kell a legerőteljesebben képviselniük.

Az MTI által megkérdezettek arra is felhívták a figyelmet, hogy valószínűleg a hétfői "buzdítás" volt az utolsó találkozás - a február elején várható nyilvános országértékelő mellett - a választások előtt Orbán Viktor és a jelöltek között.

Orbán Viktor a kampányról, annak stílusáról is beszélt, szólt a többi pártról és arról, hogy a Fidesz miben erős, mivel kell foglalkoznia.

A pártszövetség budapesti jelöltjei hétfőn már a kampányfelkészítést is megkapták a Polgárok Házában; itt gyakorlati, technikai teendőkről volt szó: választással kapcsolatos határidőkről, ajánlószelvények összegyűjtéséről, leadásáról, kampányszervezési technikákról, jogi tudnivalókról és arról, hogy milyen információkat szolgáltat a jelölteknek a "központ".

A kampányfelkészítés régiónként folyik.

Az index.hu kedden számolt be arról, hogy a héten tart kampányfelkészítő foglalkozást a Fidesz az egyéni képviselőjelöltjeinek. A jelölteket és kampányfőnökeiket régiónként egy-egy teljes napot igénylő fejtágítóra hívták be a Polgárok Házába - írta a hírportál.
A Népszabadság még szombaton írta meg, hogy a 176 jelölt felkészítésen, például médiatréningen vesz részt.

Forrás: MTI