Tárgyalások Fodor Gábor indításáról

Az SZDSZ mögötti pénzügyi körök hajlandók volnának finanszírozni az MDF kampányát, és támogatnák Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét, cserébe viszont azt kérik, hogy a fórum fővárosi listáját Fodor Gábor vezesse, valamint elvárják azt is, hogy a párt álljon ki a volt SZDSZ-elnök főpolgármester-jelöltsége mellett is - írta a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lap úgy tudja, a témában csütörtökön is volt tárgyalás a felek között, de egyelőre nem született egyezség.

A Magyar Nemzet mindkét párt környezetéből úgy értesült, hogy Fodor Gábor első helyet kaphat az MDF fővárosi listáján, amelynek második helyére Herényi Károly kerülne. A lap szerint nem kizárt, hogy az SZDSZ volt elnöke akár főpolgármester-jelölt is lehet, maga mögött tudva a két kis párt, sőt esetleg az MSZP támogatását.
Forrás: MTI