Izraeli légicsapások a Gázai övezetre

Az izraeli hadsereg több légicsapást mért csütörtök este a Gázai övezetre, a támadásoknak legalább két halálos áldozata van, két másik ember súlyosan megsebesült.

Az izraeli hadsereg egyik szóvivője közölte, hogy a légierő négy bevetésben több támadást intézett gázai célpontok ellen, miután palesztin területről aznap akna- és rakétatámadások érték Izraelt. A szóvivő szerint a légierő egyebek mellett egy gázai fegyvergyárat vett célba, és támadást intézett három csempészalagút ellen. Az egyik alagút Izrael és a Gázai övezet határa közelében volt, és feltehetően egy Izrael-ellenes akció céljából alakították ki. A másik kettő a Gázai övezet és Egyiptom határa alatt húzódott.

Palesztin orvosi források, illetve a Hamász iszlamista szervezet biztonsági tisztviselői szerint az alagutak elleni támadásokban két ember életét vesztette, két másik pedig súlyosan megsebesült. Elképzelhető, hogy vannak további áldozatok is, akik valamely lerombolt alagútban rekedtek.

Más palesztin források szerint Hán-Júnisz városában is becsapódtak izraeli rakéták, és támadás érte az övezet déli részét is.

Néhány órával az izraeli légicsapások előtt palesztin fegyveresek tucatnyi aknát és rakétát lőttek ki Izrael területére, miután a zsidó állam bejelentette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre rakéták elleni pajzsrendszerével, amellyel a Hamász támadásai ellen védekezne.
Forrás: MTI