Ópusztaszer: felújítják az emlékparkot

Néhány hónapig nem lehet megtekinteni a Feszty-körképet, mert elkezdődtek a felújítási munkák az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A 640 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás eredményeként új állandó kiállítás is nyílik a parkban.

A várhatóan 2010 májusáig tartó beruházás során teljes egészében felújítják a körképnek helyet adó rotunda tetőszerkezetét, két új liftet építenek az épületbe, csaknem 900 négyzetméternyi új kiállítóteret alakítanak ki, akadálymentes parkolót hoznak létre a főbejáratnál és megszépül a főépület környezete is.

Az új állandó kiállítások bemutatják a középkori szert, a honfoglalás időszakát, a látogatók megismerhetik a honfoglaló és az Árpád-kori magyarság embertani képét, s a Feszty-körkép születésének körülményeit is.

A Csongrád Megyei Önkormányzat 463 millió forint uniós támogatást nyert az emlékpark fejlesztésére, ezt az összeget a megye csaknem 160 millió forint saját forrással egészíti ki - mondta el Magyar Anna, a parkot működtető nonprofit kft.-ben többségi tulajdonos Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kedden. A politikus elmondta: bízik benne, hogy a jövőben az emlékpark működtetésében az állam is szerepet vállal majd.

Tokovics Tamás, az emlékpark igazgatója a körkép bezárását megelőző rendhagyó tárlatvezetésen elmondta, hogy A magyarok bejövetele címet viselő monumentális alkotás Feszty Árpád festőművész vezetésével neves alkotók - köztük Medgyánszky László - közreműködésével készült, 1894-ben láthatta először a közönség.

A honfoglalást megörökítő körkép a második világháborúban megrongálódott, helyreállítása - melyet egy lengyel restaurátorcsoport végzett - 1991-ben kezdődött el. A kép 1995-től az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fő attrakciója, eddig csaknem 4 millió ember láthatta.
Forrás: MTI