Lassan megvan a Csillag születik győztese

Tabáni István és Vásáry André a két legesélyesebb arra, hogy megnyerje a Csillag születik című vetélkedőt.

A Bors olvasói eddig a két énekesre küldték a legtöbb szavazatot. A lap szerda esti lapzártájakor Tabáni állt az élen.

Hétvégén fellibben a fátyol, és kiderül ki a legtehetségesebb eleddig ismeretlen előadóművész ma Magyarországon. Az utolsó adás szombaton lesz, de ott már nem a zsűri, hanem a nézők pontoznak.

Négyen vannak a döntőben, közülük Tabáni István és Vásáry André között dőlhet el a verseny. A csepeli teremőr és a férfiszoprán a döntőig mindig nagyon szoros versenyt produkáltak. fej fej mellett haladtak.

A rendkívül megnyerő Csikó Szabolcsnak és a céltudatos Veres Robinak valószínűleg kivételes teljesítményre lenne szüksége ahhoz, hogy befolyásolni tudja az első hely sorsát.

A borsonline is szavazást indított, ahol a „csepeli Freddie Mercury”, azaz Tabáni vezet – méghozzá jelentősen.

A Bors megkereste Vásáry Andrét, aki épp énekóráján latolgatta az esélyeket. „Természetesen mind a négyen nyerni szeretnénk. Nehéz megjósolni, ki lesz az első, mert nekünk fogalmunk sincs arról, hogy kire milyen arányban érkeztek szavazatok. Álmomban sem gondoltam, hogy döntős leszek, most minden erőmmel azon vagyok, hogy szombaton a legjobbat nyújtsam”–mondta.

MC DC már szívesen tippelt, szerinte Tabáni a befutó, azaz ugyanarra az eredményre jutott, mint a Bors olvasói. „Csikó Szabolcsnak drukkolok, mert jó barátom lett, de szerintem Tabáni István nyeri a döntőt, a nézőknek nagyon bejön, ahogy énekel” – magyarázta a rímfaragó.
Forrás: Bors/HirExtra