Másfélezer közlekedőt ellenőriztek

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartott TISPOL akció részeként mintegy másfélezer közlekedőt ellenőrzött a rendőrség.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: 69 gépjárművezetővel szemben mintegy 500 ezer forint értékben szabtak ki helyszíni bírságot, további 171 autóssal szemben pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek egyebek mellett a sebesség túllépése, a biztonsági öv használatának mellőzése vagy mobiltelefonálás miatt,

Hozzátette: egyéb közlekedésrendészeti kihágások miatt 41 sofőrnek kell szabálysértési feljelentéssel számolnia. Alkoholos befolyásoltság alatt 11-en vezettek, de csak öt embertől tudták elvenni a helyszínen a jogosítványt, a többiek ugyanis nem tartották maguknál, így velük szemben a jogosítvány elvétele mellett újabb szabálysértési eljárás indult.
Négy esetben merült fel annak a gyanúja, hogy a jármű vezetője valamilyen kábítószert fogyasztott volna, de a gyorsteszt mindegyiküknél negatív eredményt mutatott - jegyzete meg Dobi Tamás.
Forrás: MTI