Határ a csillagos ég!

Az űrturizmus immár megvalósult. De milyen változásokat hoz a közeljövő az emberiség, és a világegyetem kapcsolatában? A HírExtra Horváth András, űrkutató-csillagászt kérdezte.

Bemutatták a második űrturista kabint, amely a SpaceShipTwo névre hallgat, és már árulják rá a jegyeket. Ön számára ez mit üzen?

Azt üzeni, hogy remélhetőleg az űrturista repülések hamarosan megkezdődnek. Információim szerint az eszköz a világűrben, azaz 100 kilométer felett még nem repült, de várhatóan a közeljövőben repülni fog. 2007-ben volt az űrkorszak 50. évfordulója, a következő években pedig az űrhajózás polgári, tehát turista korszaka kezdődik.



Ön szerint mikor lesz mindenki számára elérhető az űrutazás, és ehhez milyen technikai, illetve társadalmi változásokon kell átesnie az emberiségnek?

Nem kell semmilyen technikai illetve társadalmi változásokon átesnünk, a technika elkészült, ezt csak használni kell. Természetesen azok fogják tudni igénybe venni, akiknek elég pénzük van rá, mivel ez elég drága dolog. Az űrrepülés, tehát a föld körüli pályán keringő űrállomáshoz történő utazás még ennél is drágább. A SpaceShipTwo nem teljesen űrhajó, hanem egy repülő űreszköz: vagyis nem tud földkörüli pályára állni, mivel nem tud akkora sebességet elérni, ami ehhez szükséges.

A SpaceShipOne, 2004-ben volt az első lépés abban a folyamatban, amellyel három repülést hajtottak végre, egy pilóta irányításával: a repülőt már múzeumba helyezték. Most elkészült a SpaceShipTwo, ebből valószínűleg többet fognak gyártani. Azt gondolom, hogy 2010-től kezdve azok, akik befizették a repülés költségeit, végrehajthatnak egy úgynevezett űrugrást. Arról van szó, hogy egy repülő felviszi 15 kilométer magasság fölé a SpaceShipTwot, onnan bekapcsolják a rakéta hajtóműveit, melynek segítségével felmegy 100 kilométer magasságra. Mire feljut, elhasználja a hajtóanyagát, de mivel szárnyas repülőeszközről van szó, a légkör alsó határától kezdve vitorlázó repülőgépként száll le.

A SpaceShipTwo gyártója, és más cégek is tervezik azt, hogy földkörüli pályára állítanak magán űrállomásokat, melyekhez természetesen magánűrhajókkal lehet feljutni. Ez elég költséges utazás lesz.