EU-csúcs: napirenden a görög helyzet

A hivatalos napirenden ugyan nem szerepel, mégis szóba kerül a csütörtök-pénteki brüsszeli EU-csúcstalálkozón Görögország rossz pénzügyi helyzete - közölte Cecilia Malmström, az unió soros elnökségét betöltő Svédország európai ügyekkel foglalkozó minisztere.

"Egy család vagyunk, és megpróbálunk segíteni egymáson" - mondta Malmström, néhány órával az állam-, illetve kormányfők találkozója előtt. Várakozásai szerint Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő és a többi EU-ország vezetője közösen állást foglal majd a kérdésben. A Fitch Ratings hitelminősítő kedden megvonta Görögországtól az elsőrendű "A" kategóriás adósbesorolást, a görög közfinanszírozási helyzettel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva.

Görögország a lépés nyomán az első olyan euróövezeti tagállam, amelynek adóskockázati besorolása a közepes befektetői "BBB" sávba került át valamely hitelminősítőnél.

Az euróövezeten belül nincsenek előre megírt szabályok, miként kell támogatást nyújtani a nehéz helyzetbe került tagországnak.

Angela Merkel német kancellár, mielőtt elutazott volna a brüsszeli csúcsra, úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy nem lenne helyes dramatizálni a görög helyzetet, hiszen "más országoknak is gondjaik vannak". Merkel szerint "tárgyszerű" megbeszélést kell folytatni a témáról.
Forrás: MTI