Mindenképp hűvösön tölti a karácsonyt Roman Polanski

Mindenképpen hűvösön marad Roman Polanski (76). A pedofilváddal letartóztatott sztárrendező ezen a héten még biztos rács mögött marad, de a hírek szerint házi őrizete alatt is fagyos környezetbe kerül.

Főhet a feje Roman Polanskinak, ezen a héten is a sitten marad – írja a Bors. Ugyanis akárhogy igyekezett, nem sikerült a hét elejére összegyűjtenie azt a csekély 800 millió forintnyi óvadékot, amely szabadulása zálogát képezné.

Mint ismert, a Zongorista című filmprodukció Oscar díjas rendezőjét szeptember óta tartják fogva a svájci Winterhour börtönében, s folyamatosan azt tervezik, hogy átadják az amerikai igazságszolgáltatásnak. Polanskinak egy 31 éve elkövetett pedofil ügye miatt kell felelnie, tettéért mindösszesen két év börtönbüntetésre számíthat.

„Az összeg egyelőre nem érkezett meg a kijelölt számlára, ezért péntekig egészen biztosan a börtönben marad” - tájékoztatta a svájci Blick újságíróját az alpesi ország igazságügyi minisztériumának szóvivője, Folco Galli.

„Azt, hogy adminisztrációs, vagy egyéb okokból nem sikerült az átutalás, nincs módomban közölni” – tette hozzá.

Az igen dús pletykák szerint Polanskinak most, hogy bajba került, sok pénzszerzési csatornája elapadt, pedig eddig könnyedén várhatott segítséget. Akár pénteken, akár a jövő héten engedik ki, mindenképp gstaadti villájában várhatja a határozatot, kiadják-e az Egyesült Államok igazság-szolgáltatásának.

Időközben a rend őrei már alaposan felkészültek az Oscar díjas rendező házi őrizetére. A svájci sajtó értesülései szerint már bekamerázták alpesi villáját, ahol szobafogságban tartják majd a várható kiadatásáig.

Miközben ez történik, Svájcban szépen beköszöntött a tél, leesett a hó az Alpokban, a Polanski-t váró újságírók már fejvesztve menekülnek a fogcsikorgató hideg miatt. Így teljes bizonyossággal jelenthetjük ki: a filmes legenda mindenképpen hűvösön fogja tölteni az idei ünnepeket.
Forrás: Bors/HirExtra