Jön az önkormányzati kártya?

Választhatnak a helyhatóságok: szociális kártya mellett önkormányzati kártyára is utalhatják a segélyeket.

Készpénzt ebben az esetben sem vehetnek fel a segélyezettek, de míg a szociális kártyával korlátozzák a megvásárolható termékeket, az önkormányzati kártya tulajdonosai bármit megvehetnek.

Semerédy Péter, a kártyakibocsátó Optisoft Nyrt. vezérigazgatója a Népszavának elmondta, hogy jelenleg a százhalombattai és az ercsi önkormányzattal tárgyalnak, és januártól várhatóan kétezer segélyezett már az általuk készített kártyára kapja a pénzét.

Bankautomatából a pénzfelvételt ők sem engedélyezik, viszont a monoki gyakorlattal ellentétben nem korlátozzák az elfogadóhelyek és a vásárolható termékek körét. A helyi irodákban a közműdíjakat is kifizethetik a kártyával. Jelentős különbség az is, hogy az önkormányzati kártyán nincs rajta a tulajdonos fényképe, míg a szociális kártyán igen.

A lap emlékeztet arra, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon és a Békés megyei Újkígyóson már szociális kártyára kapják a szociális segély egy részét a segélyezettek. A kártyával csak kijelölt elfogadóhelyeken és csak meghatározott árukat, szolgáltatásokat lehet megvásárolni.

Forrás: MTI