Feljelentették Bajnai Gordont!

Miniszterelnöki mozidélután a javából. Együtt popcornozott Bajnai Gordon kormányfő a fiával és az őt kísérő testőrével nemrég a budai bevásárlóközpont multiplexében. Ráadásul a számlát is a miniszterelnök fizette...

Gálánsan viselkedett biztonsági emberével Bajnai Gordon, amikor a MOM Park egyik mozijába beült gyermekével egy filmre – írja a mai Bors, a Velvet feljelentőrovatára hivatkozva. A bulvárlap ugyanakkor azt is tudni véli: a kormányfő mozijegyét már a Köztársasági Őrezrednek kell fizetnie.

Bajnai Gordon miniszterelnök november elején moziba vitte kisfiát az egyik budai bevásárlóközpontba. Itt nem csak az derült ki, hogy a kormányfő nem veti meg az animációs rajzfilmeket, hanem, hogy becsüli testőrei munkáját, ugyanis a büfépultnál a rá vigyázó biztonsági embert is megkérdezte, mit kér.

„A moziteremig három testőr kísérte a miniszterelnököt, de az előadást – ha akarta, ha nem – csak egy testőrnek kellett végignéznie. A büfében a miniszterelnök nem csak a fiától kérdezte meg, hogy mit kér, hanem az őt kísérő védőemberét is” – írja beszámolójában az az úr, aki a netes „feljelentést”

A bulvárlap megkereste Gálik Viktóriát, a Köztársasági Őrezred szóvivőjét, és a miniszterelnöki mozi délután részleteiről faggatta.

„Szimplán emberi gesztust gyakorolt a miniszterelnök, nincs rá szabály, hogy a testőr elfogadhatja-e a meghívást. Ilyen esetekben egyébként nem a védett személy, hanem mindig az őrezred állja a mozi- vagy színházjegyet” – jelezte a szóvivő.

Mint ismeretes, Bajnai Gordon elődje, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is nagy mozirajongó hírében áll, gyakran lehetett látni őt és családját több bevásárlóközpont multiplexében.

Mint annak a HírExtra utánajárt, Bajnai Gordon a Fel! (Up!) című animációs produkciót tekintette meg.

A Disney és a Pixar legújabb alkotása egy 78 éves légballon kereskedő, bizonyos Carl Fredricksen élete legnagyobb kalandjáról szól, aki a világ felfedezéséről álmodozik. Úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a legnagyobb vízeséshez, ami a földön létezik: a Paradise Falls-hoz. Egész életében vágyott egy óriási kalandra, így ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez.

Vajon a kormányfő hova repítené magát, ha tehetné?
Forrás: Bors/HirExtra/Port.hu/Velvet