Milliárdos turisztikai fejlesztés

Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztést terveznek a Nógrád megyei, világörökségi Hollókőn, hogy növeljék a látogatók számát, és legalább évi 300 napra hosszabbítsák meg az idegenforgalmi szezont - mondta az MTI-nek szerdán a polgármester.

Szabó Csaba közölte: a kiemelt turisztikai attrakció fejlesztésének támogatására közösen ad be pályázatot decemberben Hollókő és Nógrád megye önkormányzata, a testületek már aláírták az erről szóló együttműködési megállapodást.

A fejlesztés 2012 nyarára valósul meg, amennyiben sikeres lesz az Észak-magyarországi Regionális Operatív Programra (ÉMOP) beadandó pályázat - tette hozzá.

Szabó Csaba elmondta: a hollókői témapark vezérmotívuma a népmesék világának turisztikai termékként történő megjelenítése lenne. A látogatók a mesebeli hétpróbát teljesítve ismernék meg a palóc népi kultúrát, a zenét, táncokat, játékokat, népi mesterségeket, a parasztgazdaságot, a gasztronómiát.

A népi erőjátékokat, sportokat palóc olimpia keretében mutatnák be, azokat az érdeklődők versenyeken is kipróbálhatnák.

A rendezvények lebonyolítását folyamatosan tervezik. A meglévő ingatlanok mellett rendezvényház is épülne a 8400 négyzetméteres sportpályán, de biztosítanák az akadálymentesítést, parkolást, az ajándéktárgyak értékesítését, és egyéb kiszolgáló egységeket is.

A polgármester tájékoztatása szerint az ÉMOP pályázatán elnyerhető 800 ezer forintos támogatáshoz a vendéglátó egységek mellett döntően a két önkormányzat biztosítaná a 10-15 százalékos önerőt.

Forrás: MTI