Mégis láthatjuk Sarka letiltott képeit

Nem túl meglepő fordulatként kiderült, hogy Sarka Kata lábközé fényképezős képei mégiscsak napvilágot látnak, bár állítólag Hajdú tudta nélkül, mert az asszonykája a háta mögött megegyezett a CKM-mel.

Hajdú Péter tudta nélkül írta alá a CKM-es szerződését Sarka Kata – értesült a Bors. Kata életében először becsapta férjét, mert tudta, hogy Hajdú soha nem engedné megjelenni az egyszer már letiltott erotikus képeket.

Legutóbbi címlapfotózásáról még sírva menekült el Sarka Kata, mert a CKM magazin főszerkesztője a lába közét akarta látni a készülő fotósorozaton. Tegnap délben már mindketten elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, miután aláírták a szerződést a fotók megjelenéséről. Csakhogy mindezt a férj, Hajdú Péter háta mögött tették.

– Nagyon sajnálom, de ebbe a döntésbe nem engedhettem beleszólást Péternek – magyarázta Kata. - A képek hihetetlenül jól sikerültek, most látom, hogy megérte rengeteget edzeni.

A sértett férj kénytelen tehetlenül szemlélni, hogy hamarosan napvilágra kerülnek a fotók, amelyen Kata többet mutat magából, mint amennyit Péter szeretne.

– Nehéz most bármit is mondani, még nem tértem napirendre a dolog felett. Egy aláírt szerződés ellen nem tehetek semit – füstölgött Hajdú, akit hosszas próbálkozás után sikerült elérnünk.Most már nem is az fáj, hogy a képeket a kifejezett kívánságom ellenére megjelentetik, hanem az, hogy Kata átvert. Ez már nem hiúsági, hanem bizalmi kérdés – tette hozzá szomorúan.

Kata lapunknak elmesélte, hogyan jött létre a megállapodás.

– Nagyon szégyellem, de Petinek azt hazudtam, hogy edzeni megyek. Tornóczky Anita volt a cinkosom, ő végig mellettem volt ebben a kérdésben, elkísért, nehogy meggondolatlan döntést hozzak. Végül aláírtam – fogta rövidre a büszke anyuka A CKM főszerkesztője reméli, hogy a magazin megjelenése után mindenki elégedett lesz.

– Péter remélhetőleg megnyugszik majd, hiszen büszke lehet a feleségére, amiről bárki meggyőződhet majd - Mondta Pantl Péter.

Forrás: Bors/HirExtra