Éltre kelteni a Nap sötétjét?

Másodpercenként 76 billió műveletet végző szuperkomputert készített az IMB a coloradói Boulderben működő amerikai Nemzeti Légkörkutató Központnak (National Atmospheric Research Center - NASC), hogy "életre keltsék" a Nap felületén időnként feltűnő sötétebb részeket.

Mindehhez nem csak a csillagászati távcsövek és napfigyelő műholdak felvételeit, hanem azt a tömérdek, már ismert adatot is hasznosítja a számítógép, amelyet numerikus rendszerekbe ültettek át. Az ismeretek digitális információként, nagyméretű és színes fényképként, sőt filmként is megjeleníthetők.

A www.popsci.com/megapixels címen az első képek egyike már látható - és letölthető - is. Ez egy elképzelt, négymillió négyzetkilométeres és hatezer kilométer mély napfolt animált modelljének a képe. A folt elnevezés kissé megtévesztő, mert a középső sötét rész, az umbra csak a környezete fényéhez viszonyítva sötét, a valóságban az is erősen fénylik.

A komputerképek hozzásegítik a kutatókat a mágneses anomáliák modellezéséhez, hiszen az umbrában a mágneses erőtér ezerszerese a Nap felületén mérhetőnek. Akkora, hogy visszatartja az ott felszínre törekvő gázokat, amelyek aztán óránkénti 100 000 kilométeres sebességgel kilövellve, a középponttól távolabb vörös színű plazmagyűrűként figyelhetők meg. Legkívül aztán a folt színe belesimul a környezetébe.

Az NRCA napfoltprogramjának vezetője, Matthias Rempel szerint a Nap tanulmányozása hozzásegíthet bennünket a csillagok keletkezésének, működésének és megszűnésének a megértéséhez. De a napfoltok vizsgálata azért is rendkívül fontos, mert befolyásolják a Föld mágneses terét is. És mivel egyre több földi szerkezet függ a Nap felől érkező mágnesességtől, lényeges lenne előre jelezni a napfolttevékenységet.
Elsőként Galileo Galilei figyelte meg és írta le a Nap felületén észlelhető foltokat.

Azóta a csillagászok folyamatosan tanulmányozzák a jelenséget, és már korán megállapították, hogy a csillag folyton változó felületén időnként sötétebb részek, foltok, máskor felszökellő lángkitörések, protuberanciák vagy kivilágosodó fehérebb részek, "fáklyák", szaknyelven flérek láthatók. Rájöttek arra is, hogy a Nap sarkai körül nem keletkeznek napfoltok, és hogy számuk nagyjából 11 évenként megnő. Olyankor viszont jelentős mértékben megváltozhat a földi mágnesesség, gyakoribb a sarkifény-jelenség, zavarok keletkeznek rádiózásban és az elektromos rendszerekben is.
Forrás: MTI