Mécs Imre: '89 legitimálta 1956-ot

Ma nem csak 1956. október 23-ára, hanem 1989. október 23-ára is emlékezni kell; akkor ugyanis, a forradalom után harminc évvel a nép, szabadságot kapott, és legitimálta ’56 eseményeit - mondta ünnepi beszédében pénteken Szentesen, Mécs Imre.

Az 1956 után halálra ítélt, majd kegyelmet kapó Mécs Imre, az MSZP országgyűlési képviselője hangsúlyozta: 1956-ban „reformokat, szabadságot és függetlenséget akartunk”, de a nép túljutott a fiatalok céljain, és egy nap alatt szabadságharc alakult ki. A magyarok nem ijedek meg, szembeszálltak a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével. A küzdelem végül véres harcba torkollott november 4-én, amikor a szovjetek bevonultak.

„A sok elnyomásból kialakult egy olyan adag gyúlékony anyag, mely berobbant, és melyben a fiatalság csak a gyutacs volt”- emlékezett a politikus.

Beszédében kiemelte: 1989. október 23-án a harmadik köztársaság kikiáltásával olyan alkotmányos rendszert sikerült létrehozni, amely kiállta az idők próbáját, úgy is, hogy többször finomításra szorult. Még abban az évben újra temették Magyarország miniszterelnökét és kivégzett társait. A temetésen megjelent több százezer ember méltóságteljes viselkedése lett a legitimációja az ,56-os eseményeknek.

A legnagyobb feladat annak tudatosítása, hogy mindenki felelős a jövőért, hisz sokkal könnyebb elfogadni egy lágyabb diktatúrát, mint vállalni a saját felelősséget. Mostanra hihetetlen lehetőségek nyíltak az ország és a magyarok számára, a lehetőség azonban nagyobb felelősség is - emelte ki Mécs Imre.
Forrás: MTI