U20-as vb - A büntetőölő Gulácsi

Gulácsi Péter élvezi azt a nyomást, amely akkor nehezedik rá, amikor büntetőt véd.

Ezt nyilatkozott Kairóban a magyar válogatott kapusa, aki a korosztályos nemzeti együttessel bronzérmet harcolt ki péntek este a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán, az 1-1-es döntetlent követő 11-es párbajban 2-0-ra legyőzve Costa Rica csapatát. A diadalban oroszlánrészt vállalt Gulácsi, aki három büntetőt is hárított.

"Nem szabad túlságosan is magabiztosnak lenned, de a veled szemben állónak meg kell mutatnod, hogy élvezed a büntetőket - ismertette sikerreceptje titkát a magyar kapus, aki a 16 között, a csehek elleni mérkőzésen, hasonló szituációban szintén három 11-est védett. - Amúgy persze frusztrált, amikor a hajrában bekaptuk azt a gólt úgy, hogy előtte a második félidőben számos gólhelyzetet teremtettünk, csak éppen valamennyit ki is hagytuk. Ám aztán ismét megmutattuk, hogy ez a csapat mentálisan roppant erős."

Az AP - amely megírta, hogy Gulácsi Pepe Reina és Diego Cavalieri mögött a Liverpool harmadik számú kapusának posztjáért verseng - megszólaltatta a magyar együttes egy másik kiválóságát, a középpályás Varga Rolandot is.

"Úgy gondolom, s nemcsak azért, mert a csapattársunk, hogy Péter volt a vb legjobb kapusa. Nem hiszem, hogy bárki meg tudta volna azt tenni, amit ő, s ha nem Péter véd, a bronzmeccs is másként alakul" - nyilatkozta Varga.

Egervári Sándor együttese amúgy szereplésével 60 millió forintos prémiumot érdemelt ki a magyar szövetségtől, 20 milliót a csoportgyőzelemért, s további 20-20 milliót a nyolcad- és negyeddöntős sikerért.

A válogatott várhatóan szombat este 22:30 órakor érkezik a ferihegyi repülőtérre.
Forrás: MTI