A BKV folyamatosan küldi a bekért iratokat

A BKV folyamatosan küldi a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK) a hatóság által bekért iratokat - közölte a BKV hétfőn az MTI-vel.

A BKV arra reagálva közölte ezt, hogy a Népszabadságnak hétfőn Bodnár Zsolt, Budapest főkapitányának bűnügyi helyettese azt mondta: ha ésszerű határidőn belül nem kapják meg a kért iratokat, akkor maguk mennek értük és lefoglalják azokat.

A közlekedési társaság szerint eddig minden kérést messzemenően és a lehető legrövidebb időn belül teljesítettek.

Emlékeztettek arra: a BRFK szeptember 16-án faxon kereste meg a BKV-t, hogy a jelenleg is folyó eljáráshoz 61 gazdasági társaság, magánszemély szerződésének és azokhoz tartozó egyéb iratokat, és a belső ellenőrzés által készített dokumentumokat juttassa el a rendőrséghez. Szeptember közepe óta folyamatosan teljesítik a rendőrség kérését - írták.
Több ezer oldal szerződést és kapcsolódó iratokat adott át eddig a BKV a BRFK-nak mind papír, mind elektronikus formában - olvasható a BKV közleményében.

Hozzátették: a BKV továbbra is mindenben együttműködik a BRFK-val és elősegíti a nyomozás mielőbbi lefolytatását.

A BRFK szeptember 14-én azt közölte: megérkezett a BKV 2003 óta kötött tanácsadói szerződéseinek teljes dokumentációja, mégpedig egy feljelentés kíséretében, amelyben a cég kéri az anyag büntetőjogi átvizsgálását.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya még korábban egy magánszemély feljelentése alapján, hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a BKV tanácsadói szerződéseinek ügyében.

A rendőrség gazdaságvédelmi osztálya az eddigi adatok alapján mintegy 65 vállalkozás több mint száz tanácsadói szerződését vizsgálja.
Forrás: MTI