Újra lesz áram Ferihegyen

Vasárnap kora délutánra várhatóan újra lesz áram a Ferihegyi repülőtér 2A termináljának épületében, ahol szombat este egy magas feszültségű kábel hibája okozott áramszünetet - tudta meg az MTI a Budapest Airporttól (BA).

Hardy Mihály, a BA vállalati és közkapcsolati igazgatója elmondta: a nagyfeszültségű kábelnek a repülőtér erőműháza és a 2A terminál közötti zárlatos részét kell kicserélni.
Mint mondta, a délutáni csúcsra már várhatóan lesz áram a 2A terminálon.

A szombat este óta tartó áramszünet csak a 2A terminál épületét érintette, a pályákat nem, az utasokat a 2A terminálról a 2B-re irányították át.

Hardy Mihály közlése szerint azóta összesen 35 járatot kellett átirányítani a 2B terminálra. Mivel két terminál helyett csak egy állt rendelkezésre és így körülbelül feleannyi kapacitásuk volt az utasok fogadására, 10-20 perces késések fordultak elő - tette hozzá.

Forrás: MTI