"A Fidesz sem tenne mást, mint a jelenlegi kormány"

Az MSZP szerint Varga Mihály volt pénzügyminiszter szakmai véleményt mondott a zalakarosi Közgazdász vándorgyűlés szakmai közönsége előtt, amikor az adócsökkentésről és a költségvetési kiadási plafon meghatározásáról beszélt.

Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő a Fidesz-kormány volt pénzügyminiszterének beszédére reagálva az MTI-nek szombaton kifejtette: Varga Mihály a szakmai közeg előtt nem engedhette meg magának, hogy mellébeszéljen, ezért aztán mondandójából kiderül, hogy a Fidesz sem csinálna mást, mint a jelenlegi válságkezelő kormány.

"Azt, hogy az adócsökkentéshez és az euró bevezetéséhez egy szigorú válságkezelő programon keresztül vezet az út, teljesen nyilvánvaló, ezt teszi egyébként a Bajnai-kabinet" - mondta a szocialista politikus.

Tukacs István szerint Varga Mihály tehát "nem elszólta magát", pusztán csak egy szakmai közönség előtt elmondta azt a szakmai véleményt, amely az egyetlen tartható program most egy válság közepén.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter, a 47. Közgazdász vándorgyűlésen szombati zárónapján Zalakaroson azt mondta, hogy a költségvetési kiadások kontrollja és 45 százalékos GDP-újraelosztási arány mellett bevezethető az egykulcsos adó, amelynek már alacsonyabbnak kell lennie a Fidesz-kormány által tervezett 21-22 százaléknál, továbbá a költségvetésben 2011-től érvényes reál adósság szabály helyett kiadási plafon meghatározása szükséges. Véleménye szerint az euró céldátumot a következő évtized elején be lehet jelenteni.
Forrás: MTI