Mennyit keresnek a műsorvezetők? - Eláruljuk

Milliós fizetéseket vehetnek fel a Magyar Televízió műsorvezetői. Hogy ez sok vagy kevés, nem feladatunk megítélni. Ettől függetlenül úgy gondoljuk, mindenkinek tisztában kell lenni azzal, mennyit költünk rájuk.

Mások zsebében nyúlkálni Magyarországon nem volt szokás. Egészen mostanáig. A kormány úgy tűnik felnőtt a feladathoz (rossz nyelvek szerint a botrányok miatt kénytelen volt) és kötelezte az állami vállalatokat, hogy elárulják mennyit is keresnek a vezetőik. Ehhez még annyit hozzá, hogy elvileg a legutolsó takarítónak is ismernünk kellene a fizetését, aki közpénzből kapja a járandóságát.

Az MTV is állami cég. Méghozzá kimagasló fizetésekkel. Ezek nagy része persze jogos, ám itt is vannak olyan furcsaságok, amik azért elgondolkodtatóak. Például Rudi Zoltán volt tévé elnök, akinek létrehoztak egy igazgatóságot, ahol éppen annyi fizetést és juttatást kap, mint a jelenleg elnöklő Medveczky Balázs.

Vagy ott van Baló György és Pálffy István esete: ők jelenleg munka nélkül veszik fel a 1,8 illetve 1,65 milliós havi apanázsukat. Gundel Takács Gábor pedig 1,8 millióért ugyan képernyőn van, ám miközben az államot szolgálja, erkölcsileg elítélhető módon elszerződött a TV2-höz is.

Kert

Az MTV vezetősége Kert Attiláról
„Kert Attila 2006 júniusától két és fél évig állt a Hír Főszerkesztőség élén, a jövőben új műsorformátumok kidolgozásával és régiek megújításával foglalkozik a Magyar Televízióban. Ebben már nagy gyakorlata van, mert nevéhez fűződik a Híradó, az Este, A Szólás szabadsága, a Panoráma és a Kék Fény című műsorok megújítása, és a Szempont című riportmagazin elindítása is.”
Aztán itt van Kert Attila esete, akit kitettek hírigazgatói székéből, majd helyettese, Bednárik Imre került posztjára. Ám Kert mégsem hagyta el a jól fizető köztévét. Bekerült az elnöki kabinetbe (jelenleg nincsen kinevezett elnöke a tévének), mint kreatív producer. Feladata „új műsorformátumok kidolgozása és a régiek megújítása.” Mindezért éppen annyit tehet zsebre, mint volt helyettese Bednárik: 1,5 milliót.

Ha Kert Attilától meg kívánna válni az MTV, akkor háromhavi bért, és háromhavi titoktartási pénzt kellene fizetni számára, valamint 12 hónap végkielégítést (ez 27 millió forintra rúgna).

Műsorvezetők és fizetésük

Pálffy István levele
Pálffy István a cikk megjelenését követően az alábbiakat közölte szerkesztőségünkkel:

1. 2008. március 1. től 2009. február 15.-ig fizetés nélküli szabadságon voltam, ill. nem kaptam a korábbi fizetésemet.
2. Jelenleg a Panoráma műsorvezetőjeként rendszeresen dolgozom.
3. Riportokat és interjúkat is készítek a műsorba.
4. A Panoráma nyári szüneteltetése alatt én is szabadságon tartózkodtam.
5. Az MTV összes nagy produkciójában műsorvezetőként dolgozom.
6. A külföldi tudósítói hálózat bővítését megterveztem.
7. Műsorfejlesztés is a feladatom, melynek keretében jövőre új műsorok indulnak.
Bombera Krisztina (aki éppen Kert Attila ötletére lett New Yorki tudósító) 1,1 millió forintot kap, ami az USA-ban sem rossz pénz, pótlék címén pedig további 400.000 forint üti a markát. Nika György, aki az Este műsorvezetését vette át nemrégiben, 1,55 millióval lesz gazdagabb havonta. Gépkocsi használatra 150 ezret kap, ám csupán ötezer forintot mobiljának számláira.

D. Tóth Kriszta 1,3 milliót kap a közpénzből gazdálkodó televíziónál és tízezer forintot mobil költségre. Szulák Andrea, akinek sokáig nem volt műsora, ugyan most újba kezd, de addig sem panaszkodhatott: minden hónapban 1,9 millió landolt a számláján.

És még prémiumok is

A Magyar Televízió 35 milliárdot kap ebben az évben az államtól. Ebből információink szerint 5 milliárdot költ el saját műsor készítésére. A HírExtra úgy tudja, az utóbbi egy hónapban 300 milliót fizettek ki csak prémiumokra. Hogy pontosan kinek, arról sajnos nincsenek információink. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy a nyári időszakban számtalan műsort szüneteltettek.

Nem kívánjuk az erkölcscsősz szerepét betölteni. Ezeket az adatok azért hozzuk nyilvánosságra, hogy megszokja a magyar közélet a számokat. Nem tisztünk eldönteni, hogy ezek a fizetések soknak vagy kevésnek számítanak. De azzal tisztában kell lennünk, hogy az általunk befizetett adóból kinek mennyit adunk, azaz az állam számára mennyit ér bizonyos emberek munkája. Aztán a társadalom eldönti: valóban ér-e ennyit.