Már Hiller is foglalkozik a balhés gimivel

Hiller István oktatási miniszter tájékoztatást kért az önkormányzattól az esztergomi Szent István Gimnáziumban történtekről.

Magyarországon a legtöbb oktatási intézményt az önkormányzatok tartják fent, ezért a kormány hatásköre korlátozott a szakmailag vitatható önkormányzati döntésekkel szemben - mondta az államtitkár a szocialista Winkfein Csaba kérdésre válaszolva.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy mind a szülői szervezetnek, mind az iskolaszéknek joga van az önkormányzattól tájékoztatást kérnie, ahogy a minisztériumnak is joga ez, amit Hiller István meg is tett.

Arató Gergely közölte, amikor a sajtóból értesültek az Esztergomban történtekről, akkor a közoktatási szakállamtitkár tájékoztatta az önkormányzatot, jogilag vitatható az, hogy képviselő-testületi tagokat jelöltek ki a tanárokkal szembeni fegyelmi eljárások lefolytatására.

Az MSZP-s Winkfein Csaba elmondta, hogy az esztergomi Szent István Gimnáziummal kapcsolatos ügyek két éve nehezítik az oktatást. A botrányok hatására eddig összesen 59 gyereket íratták át másik iskolába - mondta Winkfein Csaba, aki szerint felháborító és elfogadhatatlan ez a helyzet.

Winkfein Csaba beszámolt arról is, hogy frakciótársával, Tatai-Tóth Andrással törvénymódosítást nyújtanak be, hogy az önkormányzatok az iskolaigazgatók kinevezésekor ne hagyhassák figyelmen kívül a szülők, a tantestület, az iskolaszék és a diákönkormányzat véleményét.

Esztergomban az önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor 2007-ben az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették, és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület akkor leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót, és visszavonta az esetről tudósító újságíró feleségének igazgató-helyettesi megbízását.

A 2008/2009-es tanév végén a diákok a gimnáziumban nem mentek be az órákra, többször tiltakozó gyűlést szerveztek, mivel az önkormányzat öt évre kinevezte a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította.

Az egyik gyűlésen V. Balázs az osztályteremben maradva felgyújtott egy újságpapírt, majd kiderült, hogy korábban egy padot is megégetett. A tanárok tetteiért felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. A 16 éves fiú ekkor táskáját a padban hagyta, és a közeli síneken érkező vonat elé feküdt.

Az igazgató a történtek miatt a tantestület 22 tagja ellen kezdeményezett fegyelmi vizsgálatot, a képviselő-testület fegyelmi tanácsa végül 16 eljárást indított, ebből hét augusztus végén elbocsátással zárult. A nyár folyamán öten mondtak fel, így a tanévet 12 korábbi tanára nélkül kezdte meg az iskola.

Az iskolában tanuló diákok szüleinek képviseletében Morva Emília egy szeptember 8-i sajtótájékoztatón azt mondta, a szülők "az eredeti állapot visszaállításában" látják a biztosítékot a helyzet rendezésére, ugyanakkor szavai szerint a jelenlegi iskolaigazgató felelősségét is meg kell vizsgálni az elmúlt egy évben történtek miatt.

Az iskolában történtek, valamint Meggyes Tamás fideszes polgármester tevékenysége ellen szót emelő mintegy háromszáz tüntető szeptember 6-án levelet akart átadni a városban előadást tartó Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, amelyben arra kérték Esztergom díszpolgárát, hogy vizsgálja ki a gimnáziumban történteket.

"Ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek. Készülünk a kormányzásra, de egyelőre semmilyen eszköz nincs a kezünkben, hogy segítsünk az embereknek" - jelentette ki Orbán Viktor az MTI tudósítójának az előadása után.
Forrás: MTI