Gregor Bernadett napokig rettegett

A szépséges színésznő álmatlanul forgolódott az ágyában három napig, mert Álmos kisfia halálra rémítette.

Három napon keresztül le sem hunyta Gregor Bernadett a szemeit, mert annyira aggódott fiáért, Álmosért. Ugyanis a három éves csöppség most ment először óvodába.

„Nagyon féltem, hogy trauma éri, megijed, sírva kapaszkodik belém, és nem tud beilleszkedni. Igazság szerint Álmos nagyon-nagyon anyás. Mivel a szüleim, tehát Álmos nagyszülei már nem élnek, sohasem volt mással, csakis velem vagy az apjával. Egyetlen embert viselt el eddig: azt a bébiszittert, akit ő választott ki magának még kisbabaként. Három napig vele éltem az oviban, és rettegve figyeltem minden mozdulatát. Szerencsére ő jobban vette az akadályt, mint én. Most nagyon boldog vagyok, mert minden rendben ment.” - magyarázza anyai aggodalmát Berni, aki szinte kamasz lányként lett először anyuka.

Nehezen indult anyasága

„Bence születése egyszerűen megtörtént, szinte fel sem fogtam, csak sodródtam az élet eseményeivel. Tudat alatt érezhettem: túl nagy a feladat. Éjjelenként alig aludtam, nappal pedig az ölemben ringatva csitítottam, a derekam már majd leszakadt. Könyörögtem neki minden falatért, mert az én kicsikém nagyon rossz evő volt. Imádtam, mégis majdnem belerokkantam, nem is értettem, más ezt hogyan bírja ki. Igazán most vagyok érett az anyaságra. Bence igazi erős kamasszá serdült, és bár nem tette boldoggá az öccse érkezése, most már szívesen bolondoznak.” – emlékezett vissza a gyönyörű színésznő, aki munkahelyéhez régóta hűséges.

Az idén tizenötödik évadját kezdi a Pesti Magyar Színházban, de játszik a Komédium és a Budaörsi Játékszín társulatával is. Ennek ellenére nem él luxusban: naponta főz, takarít, nincsen bejárónője. Éppen két esztendeje vett fel 13 milliós kölcsönt, hogy nagyobb lakásba költözhessen kis családjával a 42 négyzetméteres albérlet helyett. A Blikknek elárulta, szörnyű belegondolni, de nagymamakoráig eladósodott.
Forrás: HírExtra/Blikk