Börleszk lett a temetésből

A Barátok Köztben meghalt Magdi anyus temetését végignevették a színészek.

Vili bácsi nejének temetésén olyan hihetetlen dolgok történtek, amik mindenkire mosolyt fakasztottak. Még Fodor Zsóka (Magdi anyus) szerint is nagyon viccesre sikerült a végső búcsú.

A házmesternő koporsójára először Ildikó kalapja esett rá, majd ő maga is belezuhant a sírgödörbe, rá a koporsóra. A színészek, akiknek a szomorú gyásznépet kellett volna alakítaniuk, nem bírták visszatartani, és velőtrázó nevetésben törtek ki. Ezek után már záporoztak a poénok, a forgatást alig tudták folytatni.


Janza Kata a Borsnak elmondta, nagyon élvezte a forgatást, mert rengeteget nevettek, sokszor még a legdrámaibb pillanat után is. „Igazi kihívás volt számomra komoly képpel eljátszani a jelenetet, főleg, amikor a sírban találtam magam.”

A Kertész Gézát alakító Németh Kristóf hozzátette, egy szomorú jelenet eljátszása emberileg is megérinti a színészt, mégis nagyon jókat nevettek az epizód felvétele alatt. „A legtragikusabb történet is komédiába fordulhat egy apró véletlen miatt.”.
Forrás: Bors/HirExtra