Egyesüljön Szerbia és Oroszország?

Szerbiában az országot Oroszországgal egyesíteni akaró párt alakult Én Oroszországom néven.

A Beta hírügynökség az angol nyelven sugárzó, Russia Today (Oroszország Ma) elnevezésű orosz kereskedelmi televízióra hivatkozva közölte a hírt, és idézte is a pártalapító Ivan Isakovicot, aki úgy nyilatkozott, hogy szervezete széles körű támogatást élvez Szerbiában. Olyan társadalmi, politikai és gazdasági reformokat akarunk, amelyek elsődleges célja a falun élők és az egyszerű dolgozók helyzetének a javítása - vázolta fel pártja programjának másik fontos részét az Én Oroszországom vezetője.

Arra a kérdésre, hogy a Kremlből vagy általában Moszkvából érkezett-e már valamilyen visszajelzés a pártalapításra, Isakovic azt válaszolta, hogy az Én Oroszországom még az útja legelején tart, de bízik benne, hogy Moszkva pozitívan reagál a megalakulására. Mikor a riporter a szerb kormány véleményét kezdte firtatni, azt mondta, hogy 12 ezer orosz katona halt meg a II. világháborúban Belgrád felszabadítása érdekében, s még nagyon sok bajtársuk adta az életét azért, hogy Jugoszlávia újból szabad legyen.

Aki pártunk célkitűzését hazafiatlannak tekinti, igazából nem hazafi. A szerb nép, még a kisgyerekek is tudják, hogy az orosz katonák és a Vörös Hadsereg mit tett értünk. Ezért mi nagyon hálásak vagyunk - nyilatkozta Ivan Isakovic.
Forrás: MTI