MTV: Hatodszorra sikerült?

Ma zárul a Magyar Televízió (MTV) tavaly március óta betöltetlen elnöki posztjára kiírt hatodik elnöki pályázat.

A parlamenti frakciók javaslatára megválasztott tagokból álló, 15 fős kuratóriumi elnökség reggel kilenc órától tanácskozik, s tesz kísérletet arra, hogy kétharmados támogatottsággal elnökjelöltet állítson. Ha ez sikerül, délben, immáron 21 civil delegálttal kiegészülve, nagykuratóriumként tekintik át a kérdést. A választás eredményességéhez itt is kétharmados szótöbbségre van szükség.

A pályázók szerdai meghallgatásakor egyik politikai oldal delegáltjai sem nyilatkoztak, kit támogatnak majd a pénteki jelölés, annak sikere esetén pedig a választás során.

Többen közülük arra számítanak, hogy megismétlődik a már kétszer alkalmazott forma: a szocialista és szabad demokrata delegáltak Székely Ferenc, a Fidesz és a KDNP jelölésével bekerültek Havasi János jelölésére voksolnak. Utóbbi így öt, az előbbi kilenc szavazatot tudhatna magáénak - csakhogy a jelöltté váláshoz szükséges kétharmados támogatáshoz tíz szavazat kell. Ezt Székely Ferenc az MDF-jelölésre bekerült tagtól kaphatná meg, aki azonban korábban nem állt mellé. Másfél hónap híján két éve próbálják betölteni az MTV elnöki posztját.
Forrás: MTI