Készülnek a mézfesztiválra

A magyar, ezen belül is főként a zselici termelői mézek népszerűsítése a célja a kaposvári Mézfesztiválnak, amelyet az idén harmadik alkalommal rendeznek meg szeptember 4-én és 5-én - adta közre a somogyi megyeszékhely polgármesteri hivatalának tájékoztatása alapján az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS) szerdán.

A kiadott közlemény szerint a résztvevőknek lehetőségük lesz a különböző helyi mézek - hárs, akác, szelídgesztenye, medvehagyma stb. - kóstolására, valamint megismerhetik a méhészkedéshez fűződő kézműves termékeket.

A Mézfesztiválhoz kapcsolódik a méhészeti szakvásár is, amely nemcsak a méhészek, de a nagyközönség számára is nyitott, ahol méhészeti eszközök árusítása mellett előadásokat is tartanak a mézek tulajdonságairól és a méhészkedéshez fontos tudományokról - olvasható az ÖS honlapján megjelent közleményben, amelyben arról is hírt adnak, hogy ebben az évben Kaposvár három testvérvárosából - Csíkszeredából, Mostarból és Kaproncáról - is érkeznek méhész szakemberek.

A már hagyományossá váló Mézfesztivál kínálatát színpadi programok, térzene és a méz lovagrendek felvonulása is színesíti.
Forrás: MTI