Eltűnt Korda szerelmének záloga

Korda György szerelmének jelképét ellopta egy majom.

A Celebműszak című műsor forgatásán Balázs Klárit meglopta egy majom. Klárika ugyanis épp az állatkertben „kapott munkát”, így könnyű dolga volt a majomnak.

„Többféle állattal foglalkoztam, a mókusmajmok voltak a legédesebbek, bár napokig rettegésben éltem miattuk. A forgatás idejére egy általam biztonságosnak vélt helyre raktam az ékszereimet, köztük a gyűrűmet is, amelynek a nap végére nyoma veszett. A gondozók közölték, hogyha lenyelte valamelyik majom, az belehal. Szörnyű érzés lett úrrá rajtam hosszú napokon át, hogy elpusztulhat valamelyik.

Az ékszer végül nem is került elő. Ráadásul ezt a fehérarany gyűrűt a huszonötödik házassági évfordulónkra kaptam. Sosem húzom le az ujjamról, de figyelmeztettek, hogy az állatok gerjednek a csillogó tárgyakra, ezért levettem. Borzasztó meggondolatlan voltam” – mesélte Klárika a Borsnak.

Az énekesnő egyébként élvezte a megterhelő fizikai munkát, bár furcsa volt neki férje nélkül szerepelni.

„Nem nagyon volt még olyan műsor, amelyben Gyuri nélkül szerepeltem, de ő mintaférj, meglátogatott munka közben, még ebédet is hozott” – idézte fel a történteket az ország Klárikája.

„Nem voltam boldog, amikor eltűnt a gyűrű, de büszke vagyok Klárira, hogy rekkenő hőségben zokszó nélkül etette, tisztította az állatokat. Előfordult, hogy ételt hozattam neki a Gundelből, mert az volt a legközelebb. Aranyos volt, ahogy egy lovas kocsin falatozott talpig munkaruhában” – jegyezte meg Korda Gyuri.
Forrás: HírExtra/Bors