Mi a közös Torgyán Józsefben, Korda Györgyben és Hugh Hefnerben?

Ők az örök Casanovák és most lerántjuk a leplet örök fiatalságuknak a titkáról. Amerikai kutatók megállapították, hogy a szoros családi kötelékek fiatalítanak és meghosszabbítják az életet.

Bár sajnos ez elsősorban csak a férfiakra igaz. Ráadásul különféle betegségek kialakulásának a kockázata is közel 10%-kal alacsonyabb a nős férfiak körében, mint elvált társaiknál.

Erre az eredményre úgy jutottak, hogy a kísérletben résztvevő alanyok vérének összetételét - különösen a protein szintjét - vizsgálták meg. Ugyanis a proteinek felelnek - többek között - a immunrendszer egészségért, a vérnyomás normális szinten tartásáért, a szív- és érrendszer védelméért, valamint a depresszió megelőzésért.

Érdekesség még, hogy egy jó házasságban élni egészségesebb, mint leszokni a dohányzásról, legalábbis a kutatók szerint.

A nők megint ráfáztak


Vicc
A feleség - nyilván francia -, elküldi reggel a férjét csigát szedni az ebédhez. El is megy a pali, szed egy kosárral, de közben találkozik egy nővel, és jól eltöltik az időt. Késő délután ér haza, és nagy sietségében elejti a kosarat a bejárati képcsőn, a csigák szerteszét szóródnak, ekkor a felesége éppen (századszor) kinéz, jön-e már.
Erre rászól a férj a csigákra: Mozgás fiúk, mindjárt otthon vagyunk.
Nők szempontjából egy jó párkapcsolat közel sem bír olyan jelentős egészségügyi hatással. Számukra egy harmonikus házastársi viszony inkább pszichológiai biztonságot és fizikai komfort érzetet biztosít.

Ám lányok, jól fontoljátok meg a házasságot, ugyanis más felmérések szerint a pasik gyakrabban hazudnak feleségüknek, mint barátnőjüknek(28%:21%).

Torgyán József az örökifjú politikus, és felesége Cseh Mária most szombaton(aug. 22-én) ünnepelte az 50. házassági évfordulóját. „Örök szerelem a mienk” - nyilatkozta Torgyán. Hát csak tessék ránézni az egykori ügyvéd úrra, milyen kicsattanó egészségnek örvend, hála az ő pécsi primadonnájának.

De elég rápillantani Korda Gyuri bára, aki a 80-as évek elején ismerkedett meg „Klárikámmal”, majd rövidesen nőül vette és rajongása, azóta is töretlen. Akárcsak népszerűsége és sármja.

A földkerekség  jelenleg leghíresebb Casanovája, a Playboy alapítója, az örök fiatal Hugh Hefner. Ő ugyan kakukktojás a két fentebb említett úriemberhez képest, mivel Hefner eddig kétszer volt házas, de a köztes időben sem nélkülözte a nőkkel való szoros kapcsolatot. Sőt, sokszor nem is egy bombázóval élt együtt. Leghíresebb ex-barátnői: Kendrea Wilkinson, Bridget Marquardt és Holly Madison. Ők hárman egyszerre éltek együtt Heffel a hírhedt Playboy-villában.

Lényegében világosan kiderül, hogy ez a kutatás is abszolút tudományosan megalapozott, valamint, hogy minden férfi mögött egy erős nő áll. Vagy több…