Drágább olaj egyenlő gazdasági növekedés

Az olaj árának várható emelkedése miatt erőteljes gazdasági növekedés jósolható 2010-re az Egyesült Arab Emírségekben, a 2009-ben tapasztalható zsugorodás után, a jegybank elnöke szerint.

Szultán Nasszer asz-Szuveidi az Al-Ittihad című újságnak adott nyilatkozata szerint az olaj árának emelkedése támogatni fogja a várható gazdasági növekedést jövőre. Az alacsonyabb olaj árak hatással voltak a növekedésre, és zsugorodáshoz vezettek 2009-ben - tette hozzá a jegybankelnök anélkül, hogy konkrét számokat említett volna.

A régió gazdaságát jelentősen érintette az olaj árának esése, tavaly decemberben valamivel 32 dollár felett volt az olaj hordónkénti ára, miután 2008 közepén 150 dollárnál is járt.

A jegybankelnök arra számít, hogy az idén 30 százalékkal csökken az olajár a tavalyi évhez képest. Azt várja, hogy az olaj ára átlagosan 60-63 dollár lesz hordónként az idén. A nyersolaj átlagos árát 54,67 dollárra várják, azt követően, hogy tavaly 99,75 dollár volt hordónként.
Forrás: MTI