A Fidesz terrorista, Orbán meg Mexikóban szórja az adófizetők pénzét - Hát persze

Nyakó István, az MSZP szóvivője elképesztő levelekkel és kijelentésekkel bombázta a Fidesz és a magyar nép tagjait. Állításai szerint a Fidesz terrorista, Orbán mexikói útja pedig több, mint aminek látszik.

Terrorista-e vagy biza!

Nyakó Istvánnak, az MSZP szóvivőjének valószínűleg megártott a meleg, vagy csak egyszerűen beállt azon politikusok körébe, akik nem bírták tovább cérnával, elgurult a gyógyszerük, és rozzant elmeállapotukat a nyilvánosság elé tárták. A szocialista politikus ugyanis görcsös nyílt-levél írásba kezdett, aminek az eredménye némi csodálkozásban nyitva maradó száj és fuldokló röhögőgörcs fura egyvelege lett - legalábbis azok részéről, akiknek volt szerencsétlensége olvasni az irományokat.

Tegnap Nyakó hivatalosan is reagált a Fidesz keddi, Draskovics videó-botránya kapcsán tett nyilatkozatára. Ebben kifejti, hogy nem szép dolog a kormányt, a rendőrséget, no meg őket okolni politikai terrorizmus előkészítésével, hisz akkor csak azt érik el, hogy az igazi bűnösök büntetlenül maradnak. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, „nem gondoljuk azt, hogy nyugat-európai elvbarátaik sokáig megtűrnek maguk között egy terroristákat támogató pártot". Majd hozzáteszi, hogy a Fidesz elég régen „elmélyült kapcsolatokat ápol" a szélsőjobboldali pártokkal.

Hogy a Jobbik-sarat folyton egymásra kenik a pártok, azt már megszokhattuk volna, de hogy valaki terroristának (pontosabban terrorista támogatónak) nevezze a Fideszt, miközben Drazsé bakija miatt már a „magyar terrorszervezet” felemlegetése is röhögőgörcsöt okoz az átlag magyar számára - az komplett baromság.

Ezzel a szóvivő maximum azt érte el, hogy aki eddig még esetleg hitt a magyar terror létezésben, most az is kiábrándul belőle. Mert a magyar nép majd fele nem lehet terrorista - hisz ennyien támogatják a Fideszt. Nyakó elmebajával ráadásul nincs egyedül az MSZP-ben, ugyanis hasonló kijelentést tett tegnap Mesterházy Attila frakcióvezető is, igaz kicsit enyhébben.

Bizony van nektek íték, nézni videó!

Nyakó nem állt meg itt: tollat ragadott, és először Navracsics Tibornak, majd Szijjártó Péternek írt nyílt levelet, amik biztos emelték az említett politikusok napi jókedv és megdöbbenés-adagját. Navracsicsnak továbbra is azt fejtegeti, hogy amit a Fidesz tesz - illetve nem tesz - a magyar terrorizmussal (és igen, itt az átlag magyar olvasó megint a könnyét törli kitörő jókedvétől) kapcsolatban, az erősen veszélyezteti a demokráciát.

„A szélsőjobboldaliak az utóbbi időben vérszemet kaptak, és annyira felbátorodtak, hogy pokolgépes merényletet készítettek elő egy szocialista országgyűlési képviselő ellen - azzal az egyértelmű céllal, hogy megöljék.” - fejtegeti, majd jön a kegyelemdöfés, méghozzá önmaga számára: „A nyomozó hatóságok számos bizonyítékot szolgáltattak a szélsőjobboldali terrorizmus létezésére és az erőszakos radikálisok által elkövetett bűncselekményekre vonatkozóan.„ Itt ismét beugrik Drazsé, a nagy videó-bizonyíték, meg az a vizionált kép, ahogy Budaházy felrobbantja Bajnai Gordont. (Valószínűleg előbb végezne a bomba összerakása közben magával, és mivel megölne közben véletlenül egy szomszédban italozó cigányt, így ő lenne Magyarország első öngyilkos merénylő-„hőse”).

Zorbán nyaral Mexikó csúnya!

Szijjártónak címzett levelében ezúttal nem terroristázik, hanem Orbán Viktor pártelnök nyaralását próbálja összehozni valami nagy- és csúnyával - miközben megjegyzi, hogy a Fidesz szívtelen, amiért nem hajlandó krízisalapba milliókat bedobni. Az egy dolog, hogy Orbán még tavasszal azt mondta, hogy augusztusi nyaralásra senki ne fizessen be, erre pont ő megy el Mexikóba két hétre egy milláért augusztusban, de megszokhattuk már, hogy ő - a többi politikushoz hasonlóan - mást mond és mást tesz. Azonban a családi nyaralásra már csak felesége jól sikerült szakácskönyvéből is négyszer futotta volna, így nem kéne Nyakónak a közpénz miatt ugrálnia - főleg nem rászállni a rejtélyes mexikói barátra.

„A Fidesz továbbra is titkolja azt is, hogy Orbán Viktor kinek a vendégszeretetét élvezi Mexikóban. Meglehet, hogy baráti szívességről van szó csupán, de lehet, hogy ezért a szívességért valamilyen ellenszolgáltatást is vár a titokzatos vendéglátó. A mexikói nyaralás titokzatos körülményei felvetik a gyanúját, hogy (...) a viszonzás nem egyedül a Fidesz elnökét, hanem az adófizetőket is érintheti. Mindez több kérdést is felvet, amelyekre az emberek joggal várnak válaszokat a Fidesztől. Ezért elvárjuk, hogy mielőbb nyilvánosan számot adjanak az alábbiakról: Eddigi gyakorlatukkal ellentétben, most miért titkolták Orbán Viktor nyaralásának helyét, és idejét? Miért titkolják a vendéglátó kilétét? A vendéglátás költségei, forintban kifejezve, mekkora tételt jelentenek? Ajánlott-e valamilyen szívességet a Fidesz elnöke a titokzatos vendéglátónak?”

Végül is, mivel Mexikóban még mindig drogháború dúl, lehet, Orbán a magyar szállítmány ellenőrzésére ment ki a tequila őshazájába, és a titokzatos vendéglátó pedig az egyik, magyar származással bíró drogbáró. De az is lehet, hogy  a rejtélyes illető csupán a család egyik régi barátja, aki Lévai Anikót tanítja új receptekre. De a legvalószínűbb az, hogy rohadtul semmi közünk hozzá - főleg nem Nyakónak.

Egy komment szerint a levelekben és a nyilatkozatokban „minden benne van, amiért az MSZP tíz százalékon tart”. Talán nem ártana elgondolkodni a szocialistáknak, hogy valami teljesen más irányba kellene terelni a kommunikációjukat - és esetleg beadni egy nyugtatót Nyakónak - mert hiába nem hiszik el, lehet nekik ennél rosszabb is.