Megkezdte űrsétáját az Endeavour legénysége

Megkezdte harmadik külső szerelési munkáját a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) csatlakoztatott Endeavour amerikai űrsikló hétfős legénységének két tagja - közölte a földi irányítóközpont.

Christopher Cassidy és Dave Wolf közép-európai idő szerint a délutáni órákban kezdték meg feladatuk elvégzését. A program szerint egyebek között az ISS egyik napelemtábláját tartó szerkezet négy akkumulátorát cserélik ki újakra. Ezeknek az akkumulátoroknak a tömege egyenként 169 kilogramm. A napelemtáblák generálnak áramot a Földtől 350 kilométeres magasságban keringő űrbázis számára.

Cassidynek ez az első űrsétája, míg társa, a veterán Wolfnak pedig ez már az ötödik.

Az Endeavour amerikai űrrepülőgép péntek este kötött ki a Nemzetközi Űrállomáson fedélzetén hét - hat amerikai és egy kanadai - űrhajóssal. Velük együtt rekord számú, összesen 13 asztronauta tartózkodik jelenleg az űrállomáson. Az Endeavour űrhajósai még egy hetet töltenek a világűrben, s összesen öt űrsétát hajtanak végre. Az űrsikló kedden válik le az ISS-ről, és indul vissza a Földre.
Forrás: MTI