Most először Kubában

Fennállása óta első alkalommal lép fel Kubában a brit Királyi Balett, amelynek 150 tagú társulata, köztük 96 táncos pénteken érkezett a karibi szigetországba.

A kedden kezdődő öt előadásra már minden jegy elkelt. Az előadásokkal fejet kívánnak hajtani Alicia Alonso, a 20. század legendás balerinája, a kubai nemzeti balett megalapítója előtt. Fellép majd hazájában a Royal Ballet vendégtáncosa, a kubai Carlos Acosta is, aki Alonso tanítványa volt - közölte Kevin O'Hare, a Királyi Balett adminisztratív igazgatója szombati havannai sajtóértekezletén.

Julian Gonzalez, a kubai vizuális művészetek nemzeti tanácsának elnöke elmondta, hogy az előadásokra szinte órák alatt elkeltek e jegyek, a kubaiak kíváncsian várják a világhírű társulat és Acosta fellépést.

Az első három előadást a havannai Nagyszínházban tartják, a másik kettőt a Marx Károly nevét viselő színházban. Négy előadást a Nagyszínház előtt felállítandó kivetítőkön is figyelemmel kísérhetik a jegyhez nem jutott érdeklődök.

"A tánc a kubai kultúra központi eleme" - hangsúlyozta a sajtóértekezleten Monica Mason művészeti igazgató, aki elmondta, hogy az Alicia Alonso előtt tisztelgő előadásrészben fellépnek majd a kubai nemzeti balett táncosai is.

A 88 éves Alonso a kubai forradalom 1959. évi győzelme után nem sokkal alapította meg a kubai nemzeti balettet. Előtte Európa és az Egyesült Államok számos nagy társulatának volt a vezető táncosa annak ellenére, hogy 19 éves kora óta félig vak volt.

Forrás: MTI