Több a rendőr, de még mindig nem elég

Valamelyest enyhült a létszámhiány a Tolna megyei rendőrkapitányságokon azután, hogy szerdán négy tiszt, néhány hete pedig tizenöt tiszthelyettes lépett szolgálatba.

A négy fiatal hadnagy Szekszárdon, Tamásiban és Pakson, a tizenöt, rendészeti szakközépiskolát végzett tiszthelyettes pedig május közepén a megyeszékhely, Tamási és Paks mellett Bonyhádon, illetve Dombóváron kezdte meg szolgálatát.

Kovács Zoltán ezredes, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott: a fiatal rendőrök érkezése jót tesz a rendőrség "megtépázott létszámhelyzetének", de még mindig nem érték el az optimális létszámot. Abban bíznak, hogy a év második felében tovább bővül a rendőri állomány Tolna megyében - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 2010-ben az M6-os autópálya mellé további rendőrökre van szükség. Az eddigi gyakorlat szerint a pályákon negyven kilométerenként működik rendőrségi alosztály, egy alosztályon pedig harmincan teljesítenek szolgálatot.

Soczó László megyei főkapitány februárban arról beszélt, hogy a Tolna megyében 799 rendőrt foglalkoztathatnának, de csak 736 ember javadalmazására van fedezet. A létszámhiány elsősorban a közterületi szolgálatban jelentkezett.
Forrás: MTI